Ugrás a fő tartalomra

00

"Theres a world we've never seen
Calling out for you and me"


Linda Storm


  A nővérem és én mindig is elválaszthatatlanok voltunk. Azon a nyáron sem volt ez másként, amikor minden elkezdődött. A szüleink azt szerették volna, ha nem egyedül költözöm el otthonról és nem egyedül vágok bele a nagybetű életbe. Szinte még gyerek voltam, alig érettségiztem le, az egyetem, ahová felvettek pedig New Yorkban volt, így oda kellett költöznöm. Természetesen nagyon izgultam, hisz ez volt az első alkalom, hogy elhagytam Washingtont, vagy akár az államhatárt, de bátran vágtam bele, míg nővérem konkrét idegbajt kapott, minden pillanatban, mivel neki nehezebb volt. A munkáját ott kellett hagynia, hogy velem tudjon jönni és a barátait is, meg Ashton-t, a pasiját, akivel még a nyár elején úgy beszélték meg, hogy a távkapcsolat működni fog, de rádöbbentek, hogy annyira mégsem lenne egyszerű, ezért egy héttel az indulás előtt szakítottak. Azt hittem Regie-t nem tudom megvigasztalni, de az öt órás út, amit ketten, apa ősöreg bogárhátújában tettünk meg, végül is meghozta az életkedvét.

  Augusztus vége volt, a nap forrón tűzött le Brooklynra, de minket egyáltalán nem zavart. Regie folyamatosan szentségelve verekedte át magát a forgalmi dugókon, míg én a lehúzott ablakon kandikálva próbáltam minden egyes szegmenst jól az agyamba vésni. A tömbházak különböző színei a szikrázó fényben és a mellettünk elhaladó autók, a hot-dog árusok kocsijából áradó finom illat keverékét a szmog és kipufogógázokéval, az emberek arcait, akik tovasuhantak mellettünk és a szikrázó kék eget, ahogy áthaladtunk a Brooklyn Hídon, hogy belevethessük magunkat újabb dugókba és zsúfolt kereszteződésekbe. A sós levegő megtöltötte a kicsiny jármű belső részét, amit semmi nem akadályozott, hisz minden ablak le volt húzva, a szél pedig erőteljesen fújt. A rádióból kedvenc dalaink szóltak, sajnos az ízlésünk nagyon nem egyezett, mert míg én inkább a klasszikusokat szerettem, nővérem élt halt a rockért. Így volt némi vitánk, míg végül össze-vissza nyomogattunk a dalok között, amik a cd-n volta.

  A lakásunk a Union Streeten volt, egy egyszerű tégla ház második emeletén. Tudom, hogy mindenki arról álmodozik, hogy majd a Fifth Avenue-n fog élni, Manhattan szívében, de apánk nem volt sem gazdag, sem híres, szóval azt sem engedhettük meg magunknak, hogy új kocsit vegyünk és ne kelljen elhoznunk az egyik autót otthonról. Ne tévesszen meg senkit a két kocsi megléte, ugyanis az egyik a bogár volt, a másik pedig egy kicsivel újabb családi kisbusz, olyan nyolc személyes, de a mienknek általában az utolsó üléssora mindig ki volt szedve, ugyanis vagy az én táncfelszerelésem volt bezsúfolva, vagy pedig a nővérem focifelszerelése. Szóval nem éltünk akkora fényűzésben, ide is csak azzal a feltétellel költözhettünk, hogy mindkettőnknek dolgoznunk kellett. A nővérem szerencsésebb volt, hisz őt szinte azonnal felvették másodedzőnek egy kisebb csapathoz, de én a francnak se kellettem, már bocsánat a kifejezésért. Bár jobban belegondolva megértem, hogy miért nem vettek fel, hisz se végzettségem, se érzékem nem volt semmihez a táncon kívül. Így pedig az ösztöndíjamtól eltekintve, semmivel nem tudtam hozzájárulni a kiadásainkhoz.



  Nem sok holmit hoztunk magunkkal, épp csak a legfontosabbakat, ami az én esetemben nem egész három bőröndöt és egy szemeteszsákot foglalt magába, nővéremnél pedig négy kisebb bőröndöt. Ezeket igazán nem volt nagy munka felcipelni a szűkös lépcsőházban, de azért örültem volna egy segítő kéznek, aki mondjuk megcsinálja helyettünk mindezt, de sajnos egymásra voltunk utalva. Anyáék azt mondták utánunk küldenek még néhány holmit, hogy ne kelljen minden pénzünket elkölteni a félig üres lakás berendezésére. Ennek a gesztusnak a fontosságára addig nem is jöttem rá, míg be nem értünk a pindurka lakásba. Egy apró előszoba, épp csak akkora, hogy egy fogas megfért benne, onnan egy nappali, ami egyben ebédlő is volt, azzal párhuzamosan a konyha, amiket egy pultsor választott el egymástól. Három ajtó nyílt innen, két hálószoba és egy fürdő. A szobák üresek voltak, a nappaliban pedig egy kopott kanapé és egy árva könyvespolc helyezkedett el, valamint a konyhában egy hűtő és egy tűzhely, de ez minden. Az ablakokon nem volt függöny, a sötétítők porosak voltak, a padlóra ráfért a felmosás és a falakra a festés.


  Minden lepukkantságának ellenére, azt éreztem, hogy végre szabad vagyok. Eljöhettem otthonról, kiszabadultam a szülői szigor alól és élhetem a saját életemet. Rengeteg feladattal járt, ezzel tisztában voltam, de mégis milliószor jobb, mint bármi, amit el tudtam volna képzelni. Lehuppantunk az ősöreg kanapéra és hangosan dudorászva figyeltük a falon lévő repedéseket és az ocsmány citromsárga színét a konyhabútornak, aztán talán egyszerre realizálódott bennünk, hogy szabadok vagyunk és végre mindent a hátunk mögött hagyva, új életet kezdhessünk.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megérkeztem volna tehát a HIVATALOS nulladik résszel, ami bár tényleg szinte semmit nem árul el, mégis bevezetett titeket a lányok életébe, bár azt elárulom, hogy Regie-nek nem sok szerepe lesz a közeljövőben, még akkor sem, ha nagyon közel álltak egymáshoz. 
Remélem tetszik és azt találtam ki, hogy kivételesen az első részt hamarabb hozom, mivel jövő kedden kora reggel elutazom és nem szeretném, ha anélkül maradnátok.
Szóval, remélem tetszett nektek!
Millió puszi :*

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fogd a kezem... Nézd, hogy remegek

Amelie  " Ha minden összesítek csak azt az egyet bánom, hogy gyenge voltam. Hagytam, hogy az emberek megbélyegezzenek, elkönyveljenek annak, ami nem is voltam. Bántottak és minden szavukkal eltiportak. A padlón voltam, de szerencsém volt Vele, aki felemelt és segített megmutatni a világnak, hogy félreismert, hogy igenis erős vagyok nem számít mit mondanak. Ezért hálás vagyok az életnek, hogy elém sodorta azon a napon, amikor már minden veszni látszott. " Sierra " Azt mondják a férfi mindenek felett áll, hogy ő az egyedfejlődés csúcsa. Ahhoz képest elég egy félmosoly és azonnal csaholó kiskutyákká változnak, akinek minden szerve megszűnik funkcionálni, egyedül a kis kukac a nadrágjában kezd ficánkolni. Sekélyesek és kiszámíthatóak, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyetlen dologra tartottam jónak őket, a szexre, egészen addig míg nem találkoztam vele. Ő megtanított arra, hogy nem mindegyik egyforma és ő a legkülönlegesebb. Vajon meg tudok maradni abba

Társírók kerestetnek!

Aloha, kedves idetévedő! Ha itt vagy, és ezt olvasod, akkor nyilván megfordul a fejedben, hogy mire is készülök. Nos elárulom neked. Nem is olyan régen elmeséltem, hogy az új történetemnek négy főszereplője lesz, és a minap ráeszméltem arra, hogy nekem bizony elég komoly fejtörést fog okozni négy/öt karakter megformázása, ezért a segítségeteket kérem. Nem nagy feladat és tényleg nagyon jó lenne, ha jelentkeznétek, mert fontos lenne.    Tehát, három kiadó hely van, azt is megmondom, hogy hol ( Niall, Zayn és Liam rajongók előnyben ). Az első karakter, akinek " gazdát  " keresek, az:   Sierra  - Ide erősen perverz fantáziával megáldott jelentkezőket várok, akik betöltötték legalább a 16-t. Nem másért, csak van néhány elképzelésem a szereplő viselkedésével, beszédével és az egész karakterével kapcsolatban. Az ő rossz hobbija, hogy minden éjszaka más férfit cipel az ágyába és gondolom kitaláltátok, nem sakkoznak a hálószobában. Az én ötletem az volt, vagyis jobb

Hetedik

Aloha, manókák! Meghoztam a novella utolsó részét, amit remélem mind kicsattanó örömmel fogadtok, ugyanis ez a cseresznye a sundae tetején, ugyanis kis cuki lett, bár ez szerintem már senkit nem lep meg. Az új blogomra tessenek bekukkantani, ugyanis fenn van az első rész, a linket pedig az oldalsávban megtaláljátok. Persze, semmi nem kötelező, de ezen a blogon most egy rövid ideig nem lesznek friss részek, legalábbis míg ki nem találom, hogy mit kezdjek az éppen a fejemben lévő ötletekkel. Akármilyen meglepő, van belőle egy pár. A mihamarabbi viszont látásig! Millió puszi! C. 07.   Majdnem egy fél év telt el, hogy utoljára beszéltem Louis-szal. Amikor a szerződésem felbontottam megkért, hogy ne menjek el, de akkor ez tűnt a helyes megoldásnak. Azóta felvettek könyvelőnek egy kisebb vállalathoz Londonban, így beköltöztem a fővárosba. A lakás egyelőre csak dobozokból és zsákokból áll, a bútorokon még rajta a szállításkor ráaggatott csomagolás, legalább is a legtöbbön.