01

Haliii!
Meghoztam a frisset, amiben felbukkan a mi zöld szemű kedvencünk és mondhatjuk, hogy elindul a cselekmény, de csak módjával.
Remélem szép napotok lesz és a hét is ebben a hangulatban telik, annak ellenére, hogy annyira meleg van, hogy nálam már olvad a tükör.
Legyetek nagyon jók!
Puszi :*

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

" I know I won't get out if I fall in

So I don't want to think about it now "

Linda Storm

  Használt bútor üzlet illat lengett körbe minket, ahogy beléptünk egy nagyon kedves kis helyiségbe, két utcányira a lakásunkról. Bár anyáék küldtek néhány holmit előző héten, mégis hiányzott pár dolog, hogy véglegesen otthonosan érezhessük magunkat. A festéssel már elkészültünk és minden olyan lett, amilyet szerettünk volna. A konyha egyszerű fehér falat kapott, rajta apró mintákkal, amiket kézzel pingáltunk rá, míg a nappali bézs árnyalatban pompázott. Az én szobám fala halvány kék lett, mentaszín mintákkal, míg nővéremé egyszerű rózsaszín. A fürdővel nem babráltunk, viszont hívtunk egy vízvezeték szerelőt, hogy ellenőrizze, nem-e kell kicserélni valamit. Szerencsére erre nem volt szükség, így folytathattuk a költözési procedúrát. Idő közben voltam az egyetemen, ahol leadtam a dossziémat és végleg beiratkoztam.

  Egészen kicsi korom óta az volt az álmom, hogy a Juilliard-ra járhassak, hisz szenvedélyem volt a tánc és a zene, azon belül is a balett. Az otthoni tanárom szerint tehetséges voltam, a szüleim szerint is, végül pedig a vizsgabiztosok szerint is megvolt bennem az a plusz, amiért megérte felvegyenek ösztöndíjjal. Öt évesen kezdtem, de soha egy percét se bántam. Azt csináltam, amit szerettem, ezt pedig a legtökéletesebbé az tette, hogy ezzel nagyim kívánságának is eleget tettem, aki négy évvel ezelőtt halt meg és azt szerette volna, hogy táncoljak.

- Mit szólsz ehhez a székhez? - kérdezte Regie, miközben három kopott szék mellett álldogált.
- Nem tudom, szerintem elég rosszul néznek ki - jártam körbe őket, minél többször teszem ezt, annál rosszabb lett az összhang.
- De ezt megengedhetjük magunknak. Ha akarod vehetünk olyan műanyag kerti székeket is, azok olcsóbbak lennének.
- Jó, akkor vegyük meg ezeket. De nem kellene négy legyen belőle?
- Veszünk egy másikat, hogy meg legyen a négy, de ebből csak három van, plusz, ha megvesszük, házhoz is szállítják, ingyen - hangsúlyozta ki erősen az utolsó szót.
- Rendben. Mi kell még?
- Kell egy könyvespolc a szobámba. Nem nagy, csak, hogy elférjen a sarokban. Meg szeretnék egy lámpát is. És ha már itt vagyunk akkor kell még..
- Ennyi! Nem vagyunk milliomosok és valamiből a rezsit is ki kell fizetni - szóltam rá idegesen, mert nem akartam túlköltekezni. - A lámpát és a polcot megkaphatod, de ennyi.
- És neked mi hiányzik a szobádból? Valami biztosan kell.
- Szőnyeg. Annak örülnék.

  És akkor kezdetét vette a hajsza az olcsó és alig használt szőnyegért, ami még tetszik is. Nagyjából az egész napot elpazaroltuk erre, de végül is meglett, sőt még néhány növényt is beszereztünk, amit az aprócska teraszunkra rakhattunk. Így végre otthonosan nézett ki az egész. Apáék elküldték a régi tv-t, ami a szobámban volt és végre a gépem is megérkezett, ami azt jelentette, hogy internetre is szükségünk volt, valamint kábel tv-re, mert az nem volt bekötve. Szerencsére ezt egy rövid telefonálás után megoldottuk. Küldtek még edényeket, mind új volt, ami tényleg nagy befektetésnek számított, valamint egy kisteherautón érkeztek a ruhásszekrényeink meg az ágyaink. Néhány polc a nappaliba és egy mosógép. A ruháink többi részét is elküldték, mondván, még használni fogjuk, meg takarókat küldtek, hogy ne fázzunk a télen. Tehát az egész lakás be volt rendezve, ami nagyon is kielégítő volt, hisz így egy problémával kevesebb volt a listán. A következő a nyár végi felkészítőtábor, ami három hetet foglalt magába szeptemberből, így alig maradt időm teljesen kiélvezni a szünetem maradékát, de megérte, hisz erről álmodoztam mindig is.

- Amúgy hívtak az egyetemről! - lépett be a szobámba nővérem két nappal a tábor kezdete előtt.
- És mit akartak, ami nem várhatott? Holnap után úgy is bemegyek.... - néztem rá laptopom mögül.
- Holnap este kilenctől lesz a hivatalos megnyitó, ahová szeretettel várnak téged is. Alaposan nyald ki magad, mert minden előkelőség ott lesz, adományokat gyűjtenek az egyetemnek vagy valami ilyesmit vartyogott az a spiné a telefonba.
- Remek, akkor kell kerítsek valami hordhatót - motyogtam megbotránkozva és kikászálódtam az ágyból, hogy ruháim között kutakodva valami elviselhetőt találjak.
- Ha akarod, adhatok valamit kölcsön - sétált hozzám és nekidőlve a szekrény ajtajának méregette egyre idegesebb fejemet, mivel tényleg semmit nem találtam.
- Persze, hogy úgy nézzek ki, mint egy utcalány. Kösz nem.... Inkább vásárolok valamit - sóhajtottam lemondóan és a kezemben tartott ruhát ledobtam az ágyamra.
- Elmehetek veled holnap, ha akarod - ajánlotta vidáman.
- Kösz, most inkább egyedül megyek. Szeretném kicsit felfedezni magamnak a környéket, meg neked nem dolgozni kell menni amúgy is?
- De igen, viszont az egyetlen hugicámért megtenném, hogy ellógok a munkahelyemről.
- Nyugi, megleszek nélküled is - pislogtam rá hálásan, majd megöleltem, ahogy mindig tettem, ha tisztában voltam nemtetszésével.

  Másnap bevásárolni mentem, persze végül üres kézzel tértem haza és meghunyászkodva somfordáltam be nővéremhez, aki elégedetten vigyorogva nyújtott át egy szatyrot, benne valami anyag volt és egy pár magassarkú. Meghökkenve fogadtam el, de megnyugtatott, hogy anya küldte ma délben, mikor felhívta, hogy biztos benne, nem fogok magamnak alkalmas ruhát találni. Anya nagyon értett a varráshoz, két óra alatt olyan ruhákat alkotott, hogy a legjobb divattervezők sem tudták volna megkülönböztetni melyik az eredeti és melyik a másolat.

- Na, mire vársz? Bontsd már ki! - szólt rám türelmetlenül, mire engedelmesen nekiláttam a csomagolásnak.

  Egy csodaszép tengerészkék ruha volt a szatyorban, hozzá illő, drágának tűnő táskával és egy krémszínű magassarkú. A gyönyörtől már majdnem sírni kezdtem, de nővérem hangos nevetése azonnal kirángatott a kábulatból. Mérgesen ránéztem, majd ledobtam a szatyrot az ágyára és magam elé fogva a ruhát megnéztem magam az egész alakos tükörben, ami szekrényének ajtajára volt erősítve. Kiemelte szemem kékjét és hajam szőkeségét. A cipőt felhúztam és úgy gyönyörködtem tovább magamban. Egyszerűen tökéletes volt és bár tudtam, hogy meg fogok halni, míg haza nem érek, azzal ugyan úgy tisztában voltam, hogy remekül nézek ki benne.

- Még van három órád elkészülni. Ugye megcsinálhatom a hajad és a sminked?
- Igen, ha nem esel túlzásba - sóhajtottam beletörődően és kisétáltam a szobából, hogy sajátomban előkotorjam a pipere felszerelésemet, amit nyár lévén csak nagyon ritka alkalmakkor használtam, hisz a melegben úgy is leolvadt az arcomról.
- Ha valami jóképű pasival találkozol, nehogy megmondd neki hol lakunk. Csak illedelmesen csevegj, utána koppintsd le, mert túl fiatal vagy te a kapcsolatokhoz.
- Köszönöm a bátorítást, igazán nem terveztem senkivel össze jönni az első egyetemi jótékonysági esten.
- Akkor jó, mert tényleg nem hiányozna a nyakadból egy kanos pasi, aki csak ki akar használni.
- Szerinted a fehér vagy a krém színű - tartottam elé két melltartót, amik közül nem tudtam választani.
- Melyikhez van csinibb bugyid? - szökkent mellém és elkezdett kotorászni a fiókomban, amiből fél perccel később undorodva húzott ki egy francia bugyit. - Te életed végéig szűz akarsz maradni?
- Nem.... - habogtam szégyenkezve és tudtam, hogy fülig pirultam.
- Akkor ezeket nagyon sürgősen add oda egy segélyszervezetnek és szerezz be normálisakat. Addig adok én - hadarta és kisietett, majd két perc elteltével egy marék bugyit hozott vissza, mind szinte cérnavékonyak.
- Te csak szórakozol velem, ugye? - emeltem fel egyiket, ami éppenséggel egy vérvörös, csipkés darab volt.
- Dögös lehetsz, csak pasizni nem kell.
- És szerinted mindenki az én bugyimat fogja nézni?
- Nem, de itt az ideje, hogy felnőj. Míg gimis voltál megértettem, hogy nem öltözöl ki, de eljöttünk New York-ba és te még mindig úgy öltözöl, mint egy nyugdíjas. Tudod, hogy nem hordhatod ezeket örökké. Itt az idő tovább fejlődni egy következő, dögösebb szintre.
- Mert szerinted megvan az alakom egy ilyen dögös stílushoz.
- Ha nem akarod, hogy megüsselek, akkor elfogadod az igazat, hogy csodaszép fiatal nő lett belőled, aki készen áll mindenre. A húgom vagy, a széltől is megóvnálak, ha tehetném, de sajnos a borzalmas öltözködésedtől még nem tudtalak megszabadítani. Tudom, hogy nincs sok pénzünk egyelőre, de szeretném, ha a jövő héten bejönnél velem a belvárosba. Találtam egy nagyon aranyos kis butikot, ahol fillérekért lehet elég jó ruhákat vásárolni. Szeretném, ha mindenki figyelmét felkeltenéd, ha besétálsz valahová. Ezt pedig egy garbóban nem teheted meg.
- Úgy szeretlek, Regie! - öleltem meg szorosan és csak álltunk kicsiny szobám közepén, míg végre el nem határoztam magam, hogy elmegyek fürdeni.

  Fél óra alatt elkészültem, hajat mostam és meg is szárítottam, hogy nővérem neki láthasson az átalakításnak. Becsavarta szőke fürtjeimet, majd nekilátott a sminkelésnek. Nagyon halvány színeket használt, hogy természetesnek tűnjön, és mire végzett úgy néztem ki, mint aki egy újság címlapfotózására készül. A csavarókat kiszedte hajamból, így tincseim hullámosan omlottak melleimre, valamint hátam közepéig. Oldalt feltűzte, fújt rá egy tonna hajlakkot és kiment, hogy fel tudjak öltözni. Óvatosan felvettem a ruhát, majd felhúztam a cipzárját is. Bekapcsoltam a vékony övet, ami inkább dísz volt, mint tényleg fontos kellék, és végül a cipőt is a lábamra húztam. A táskámba bepakoltam a telefonomat, egy csomag zsebkendőt és a tárcámat. Egy kevés parfümöt fújtam magamra és végül teljesen elkészültem.

- Csodálatos vagy, Lin! Egyszerűen lélegzetelállító! - pattant fel a kanapéról nővérkém és tapsikolva ugrált körbe.
- Köszönöm szépen. Holnap anyát is felhívom, hogy megköszönjem neki a ruhát meg a cipőt.
- Rendben. Most viszont indulj, mert mire oda érsz, az egy fél óra.
- Hívok egy taxit. Azt hiszem nem lenne egészséges így kiöltözve végigmenni az utcán.
- Már meg volt, a taxi itt vár kinn a ház előtt.
- Vigyázz magadra, nővérkém. Ne engedj be semmilyen idegent.
- Te se állj szóba idegenekkel - figyelmeztetett.
- Csak idegenek lesznek! - nevettem önfeledten, majd egy gyors puszit nyomva nővérem arcára elhagytam a lakást.

  A taxi számomra villámgyorsan szelte át az utcákat és haladt az egyetem felé. Gyomrom egyre kisebb lett és tenyerem izzadt. Ez volt az első alkalom, hogy teljesen egyedül mentem valahová, mivel Regie-vel ugye mindig összenőve éltünk, tehát soha nem váltunk el egymástól. Akkor este viszont semmi esély nem volt rá, hogy ott legyen, pedig szerettem volna. Akkor biztonságban éreztem magam, hisz ő tiszteletet parancsoló és határozott volt, míg én inkább a család kicsi kedvence, akit mindentől védtek. Szó szerint mindentől.

- Öt dollár, hatvan cent lesz - vakkantott hátra a sofőr, mikor leparkolt az egyetem előtt.

  Kifizettem, majd kiszálltam és ámuldozva néztem a hatalmas épületet, ami három emelet magasan emelkedett fölém. A fények szikráztak körülötte és, mivel rengeteg pénzes emberre is számítottak, ezért a bejárat előtt néhány riporter is téblábolt, fotósaikkal a sarkukban. Egy percig csak álltam és csodáltam az embereket, akik elhaladtak mellettem, valamint az épület szépségét, míg valakinek nekem nem ütközött. Zavartan pislogtam rá, hisz az illető annyira szép volt és csupa báj, hogy az hihetetlen. Nagyjából velem egyidős lehetett, hosszú barna haja buja hullámokban omlott le arca két oldalán, egészen könyökhajlatáig. Csillogó ezüst ruhát viselt, ajkai pedig karmazsinvörösen csillogtak. A lélegzetem is elállt.

- Sajnálom.. - szabadkoztam, de csak elnézően elmosolyodott.
- Nem baj, gondolom ez az első ilyen rendezvényed - vidáman csillogó szemekkel belém karol és minden kérdés nélkül vezet a bejárat felé.
- A nevem Linda, első éves vagyok.
- Én Kimberly vagyok, Stevens szenátor lánya.

  Újabb meglepetés. Egy szenátor lányával sétáltam befelé annak az egyetemnek a rendezvény csarnokába, amiről gyerekkorom óta álmodoztam. A kamerák kattogtak, legalább kétszáz kép készülhetett, de látszólag a lányt nem érdekelte. Mikor beértünk még nagyobb lett az ámulatom. Mindent fekete-fehér és arany színű lufik borítottak, amik tökéletesen illettek a helyiség komorságához és fennköltségéhez. Innen az utunk a csarnok felé vezetett, ami még szebb volt. Asztalok elhelyezve egymás mellett körben, egy színpad pedig velük szemben. Vonós négyes játszott halk zenét, közben a jelenlévők csöndesen beszélgettek. Egy frakkos pincér igazította el az embereket az asztalaikhoz, így minket is megállított.

- Kimberly Stevens - mondta automatikusan kísérőm.
- Hármas asztal, a színpaddal szemben. Az ön neve? - nézett rám komoran.
- Ő velem van, kérem intézkedjenek, hogy legyen hely számára is az asztalunknál.
- De... - vakarta idegesen fejét a férfi.
- Gondolom az egyetemnek nagy szüksége van az apám anyagi támogatására, szóval ha idén is szeretnének részesülni kedvességében, kerítenek valami módod, hogy a kisasszony mellettem ülhessen. - Hangja hideg és kimért, szinte én is belereszketek.
- Igen is, kisasszony. Kérem itt várjanak egy percet.

  Öt perc sem telt bele és egy fényűző asztal mellett találtam magam, ahol csupa előkelő ember üldögélt, egyetlen üres hely volt, pontosan velem szemben. Nem láttam a névkártyát, de gondolom elég fontos ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy késsen. Kim kedvesen csacsogott mindenkivel, én pedig poharamra meredve hallgattam a legújabb divatról szóló pletykákat és, hogy ki feküdt össze kivel. Az asztaltársaság mind velünk egyidős volt, így persze ment a pletyka, főleg, hogy hasonló körökben forogtak, viszont nekem nem volt mihez hozzászólnom. Egészen addig bambultam, míg Kim oldalba nem bökött.

- Hát itt van a kis késő-kása. Mr Styles végre méltóztat megjelenni - horkantott lenézően és beleivott pezsgőjébe, míg én elveszetten pásztáztam a terepet, a felénk közeledő alakot keresve.

  Mikor végre kiszúrom, már egészen közel volt. Csupa feketébe öltözve, ezzel is kihangsúlyozva bőrének fehérségét. Inge vékony anyagból készült, így látni lehetett mellkasán a tetoválásokat, zakója és sálja ellenére. Haja elegáns kuszaságban díszítette fejbúbját, míg szűk farmerja úgy feszült lábaira, hogy még én is megirigyeltem, pedig én táncos voltam, az én lábaim se voltak rosszak. Smaragd szemei a pillanat töredékéig kapcsolódnak össze az enyémmel, de úgy érzem, hogy egy örökké valóság volt. Ajkai teltek voltak és csibészes vigyorra húzódtak, ahogy megpillantotta a mellettem ülő lányt. Hát persze, hogy a tömör gyönyört veszi észre, és nem azt, aki egy szürke kisegér és semmi figyelemre méltó nincs benne.

- Stivens! - kurjantotta el magát vidáman és levágódott velem szemben - Ki ez a kismadár, akit ma este felkaroltál? - bökött felém hosszú, csontos ujjával.
- Ő itt Linda és elgázoltam szegényt, mikor befelé jöttünk - hadarta mit sem törődve a zöld szemű önelégült vigyorával.
- Sose nézel a lábad elé - csóválta fejét vigyorogva és jókorát kortyolt a poharában gyöngyöző pezsgőből.
- Az én hibám volt, nagyon sajnálom is - magyaráztam és gondosan ügyeltem rá, hogy ne nézzek a szemébe.
- Csakugyan? - Összeillesztette ujjait ajkai előtt és úgy vizsgált engem.
- Styles, elég legyen. Ő még jóformán gyerek! - szólt rá erélyesen Kim, de ahogy felpillantottam találkozott a tekintetem azokkal a smaragdzöld szemekkel és tudtam, hogy elvesztem.

  Szinte felfalt pillantásával és nem is leplezte. Mohón mérte végig minden porcikámat, szinte undorító volt. Nagyot nyeltem és imádkoztam, hogy érkezzen már valami étel, vagy kezdődjön meg a megnyitó beszéd, mert ez egyre kínosabb lett. Persze, semmi ilyesmi nem történt, hisz rólam volt szó, a fentiek pedig miért akartak volna segíteni rajtam. Nem is étettem. Ajkait megnyalva mosolygott rám ujjai mögül és éreztem, ahogy lenn, mélyen bennem megmozdul valami. Hogy lehet ilyen hatással egy idegen rám? Éreztem, hogy lángvörös az arcom és ezt mindenki láthatta is. Imádkoztam, hogy megnyíljon alattam a föld, de nem történt meg. Azonban a dékán felsétált a színpadra és végre megkezdődött a beszéd. Ezért hatalmas hálával tartoztam neki.