03

Aloha!

Kedd, tehát új rész, szóval remélem nagyon fog nektek tetszeni. Ez egy pici ízelítőt ad a történet további folyásáról, amiben nagyon remélem, hogy nem fogtok csalódni!

Szép-szép estét nektek!

Millió puszi :*

C.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

“ An angel will die

Covered in white “

Linda Storm

  Kedd reggel. Ettől a naptól rettegtem egész hétvégén és előző nap végig. Az első nap a felkészítő táborban nem volt nehéz, pár könnyű mozdulatot vettünk át és elmondták, hogy a három hét elteltével egy előadáson fogunk részt venni, amit az adományozók báljának szoktak nevezni és a korábbi támogatások megköszönésére rendezik. Sem a próbák, sem a közelgő előadás nem rémített meg annyira, mint az a tudat, hogy kedden a próbán ott lesz Mr. Styles is. Nagy gonddal válogattam ki aznapra a ruháimat, nem is tudtam mi van velem. Talán azt akartam, hogy tetsszen neki, amit lát…

- Elviszem a bogarat szervizbe munka után, mert azt hiszem van valami a motorjával – közölte szárazon Regie, mielőtt elmenetem volna próbára.
- Csak ne kerülne sokba…
- Nem tudom, remélem nem kell az egész múlt havi fizetésem kidobnom csak ezért.
- Ha hazaértem beszélünk – dobtam neki az ajtóból egy puszit, majd elrohantam.

  Negyed órával a kezdés előtt értem az épülethez, és szomorún konstatáltam, hogy a fürtösnek semmi nyoma. Szerettem volna megnyugtatni magam, hogy bizonyára késik, de aztán leesett, hogy csak annyit tudott, hogy kedden már itt leszek. Meg aztán, az ilyen gazdag embereknek bizonyára sűrű az időbeosztása, így elfelejthette, hogy meg akarta nézni, hogy táncolok. Nem voltam meglepve, de annál csalódottabbnak éreztem magam. Lehajtott fejjel kullogtam be a próbateremebe, ahol már pár táncos sürgött forgott, készültek a napra. A hatalmas tükör a falon és a vizes palackok előtte annyira otthonosnak hatottak, hogy rossz kedvem azonnal el is szállt. Ledobtam csomagomat a földre és mellé telepedve nekiláttam lábujjaim előkészítéséhez a próbára. Gondosan mindet körbetekertem vékony szikszalaggal, hogy ne hajoljanak be, majd miután kellőképpen megtörtem balettcipőm talpát felhúztam azt. Kicsit kopott volt, a varrása szakadt a bokám alatt, de nem számított, mert újat venni is pénzkidobás lett volna.

- Nem fog elszorulni a vérkeringés a lábadban, ha így megszorítod? – hallottam meg egy ismerős hangot, pontosan fölülem, amire azonnal felkaptam a fejem.

  Mr. Styles figyelemre méltó alakja tornyosult előttem, kockás flanel ingben, kalappal a fején és fekete szűk farmerban. A lélegzetem is elakadt egy pillanatra, hisz annak ellenére lenyűgözött látványa, hogy konkrétan úgy nézett ki, mint akit kidobtak otthonról és most az utcán él. Felém nyújtva kezét segített talpra állnom, ezzel elérte, hogy érintésének nyomán apró elektromos kisüléseket érezzek. Kényszerítettem magam, hogy ne nézzek a szemébe, mert tisztában voltam vele, hogy elfutnék, ha belenéznék abba a csodaszép szempárba, de ő azonnal reagált és ujjait az állam alá csúsztatva felemelte fejemet, hogy létrejöhessen a szemkontaktus.

  Közelségétől elfelejtettem azt is, hogy hívnak, ajkaim kiszáradtak és tunyán pislogva fogadtam be makulátlan bőrének és göndör fürtjeinek látványát. Ujját végighúzta állam vonalán, ezzel újra sokkolva érzékeimet. Valami megmozdult bennem, valahol mélyen és azt sugallta csókoljam meg. Nem engedelmeskedtem a parancsnak, inkább rákvörösen elléptem tőle, de ezzel a mozdulattal megbotlottam táskámban és ha Ő nem tart meg, akkor hátra estem volna, egyenesen bele az üres palackok csomójába, ami mellett előzőleg letáboroztam.

- Mondtam, hogy vigyázz magadra! – csattant rám, ahogy egyensúlyi állapotba segített, láttam rajta, hogy tényleg haragszik rám, amiért ilyen ügyetlen vagyok.
- Sa-sa-sajnálom – habogtam értelmetlenül és azért imádkoztam, hogy a tanár jöjjön már be és mentsen ki ebből a szituációból.
- Még nem láttalak táncolni, légyszíves ne fossz meg ettől az apró élvezettől. – Hangja újra lágy volt, szinte cirógatta minden érzékszervemet, ahogy kellemes bizsergés formájában csordogált végig bőrömön és itta be magát minden testrészembe.

  Szerencsére abban a pillanatban betoppant a tanárunk és elkezdhettünk próbálni. Soha nem dolgoztam még olyan keményen, mint akkor nap. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy nekem ott a helyem és megállás nélkül hajtottam végre újra és újra a formulákat és kombinációkat, míg csak alig álltam már a lábamon. Délután háromkor végeztünk, addig alig tartottunk negyed órás szüneteket, amikor abból álltak, hogy nyújtottunk és lazító gyakorlatokat végeztünk, közben ittuk a vizet, mint az őrült, ugyanis nem csak kinn volt ezer fok, de a terem is alaposan felforrósodott. 

  Elégedett fáradtság telepedett izmaimra, ahogy vettem le balettcipőmet és szabadítottam ki lábujjaimat a ragasztó fogságából. A fürtös végig ott volt, egy széken ült a sarokban és annak ellenére, hogy rendszeresen csörgött a mobilja, kifejezett élvezettel figyelte a táncunkat. Amint végre összepakoltam, megjelent mellettem és elvéve táskámat kísért kifelé a teremből. Kérdezés nélkül kulcsolta ujjait az enyémekre és vezetett lefelé a lépcsőkön, végig a steril folyosókon, ki a verőfényes szeptemberi délutánba. Nagyon figyelmes volt, tudta milyen fáradt vagyok, így nagyon lassan haladtunk, mégis, számomra csupán pillanatoknak tűnt, ami valójában majd’ negyed óra volt.

  Bőrének puhasága és érintésének lágysága egyszerűen lefedte az összes többi felém áradó impulzust, lehetetlen volt másra koncentrálni. Ahogy közelebb vont magához beszippantott a bűvköre, amiből még az utcán ácsorogva sem tudtam kiszakadni. Hol összekulcsolt kezeinket, hol villogó zöld szemeit figyeltem és nem értettem. Miért volt velem, amikor nyilván annyi más helyen is lennie kellett volna? Miért fogta a kezem? Miért nézett rám úgy, mintha azonnal elszaladhatnék? 

- Miről szól a darab? – kérdezte váratlanul, ezzel pedig kizökkentett gondolkodásomból.
- Egy angyalról, aki beleszeret egy olyan férfiba, aki elcsábítja, ráveszi, hogy éljen vele a földön, majd miután kihasználta az angyal ártatlanságát eldobja. Ebbe az angyal belehal.
- Szomorú. Milyen buta angyal – csóválta fejét bosszúsan.
- Milyen buta férfi… Nem szabad játszadozni az emberekkel, azok nagyon törékeny dolgok, ha eljátszottunk egy értékes társat, összetörtük annak érzelmeit már soha nem kaphatjuk vissza.
- Ez igaz. – Kénytelen volt egyetérteni velem, mert én is tudtam, hogy igazam van és ő is tisztában volt vele. – Volna kedved velem ebédelni?
- Úgy nézek ki, mint egy szakadt csöves, szerintem kidobnának minden étteremből, azzal a dumával, hogy Csöveseknek kívül tágasabb!
- Ha szeretnéd, akkor hazavihetlek, hogy lezuhanyozz és átöltözz – ajánlotta mosolyogva.
- Tényleg megtennéd?
- Még szép. Ugyan ki akarná, hogy kidobjanak egy étteremből, mert azt hiszik hajléktalan vagy? – Ajkain csibészes vigyor játszott, láttam, hogy élvezi, ha ő irányít.
- Akkor mehetünk – bólintottam rá.

  Hazavitt, ahol villámgyorsan lezuhanyoztam, míg őt magára hagytam a nappaliban. Nővérem nyilván az autószervizben volt, ugyanis a lakás teljesen üresen állt. Nedves hajjal, egy szál törölözőben hagytam el a fürdőszobában keletkezett gőzfelhőt, de ami a szobámban várt, az még nekem is sokk volt. Mr. Styles állt az ablakom alatti kisasztal előtt és a halamat nézte. Azonnal elszégyelttem magam, ahogy lépteim hallatán felém fordult és rám nézett. Biztos voltam benne, hogy könnyű nőcskének tart és azt hiszi rólam, csak azért vagyok törölközőbe csavarva, mert fel akarom neki ajánlani magam. Ez nagyon is távolt állt az igazságtól.

- Hm… Csini – vigyorgott rám és elégedetten végignézett hosszú combjaimon és karomon, amihez nedvesen tapadt frissen mosott hajam.
- Kimennél? – kérdeztem újból fülig pirulva, de meg se moccant. – Fel szeretnék öltözni.
- És zavarna, ha én itt lennék közben?
- Ja, eléggé – sóhajtottam és kifelé kezdtem tolni a helyiségből, aminek vonakodva bár, de végül is engedelmeskedett.

  Mikor végre magam voltam gyorsan felöltöztem. Egy fekete ujjatlan felsőt vettem fel, hozzá pedig magasított derekú farmert és szandált, valamint egy bézs kalapot. Nem vacakoltam a sminkemmel, hisz semmi értelme nem volt a meleg miatt. Megszárítottam a hajam és fújtam magamra egy kevés parfümöt és fejembe nyomtam a korábban kiválasztott kalapot. A nappaliba érve a bodrost félig a hűtőben találtam, ahogy észrevettem, hamar otthon tudja érezni magát. Megköszörültem a torkomat, mire azonnal felkapta a fejét és boldog mosollyal csukta be a frigó ajtaját.

- Törölközőben jobban tetszettél – nevetett önfeledten és a pultra tette a kezében tartott vizes palackot, amiből egy üvegpohárba öntött magának.
- Sajnálom, de úgy nem mehetek ki az utcára. – Mellé sétáltam és magamnak is öntöttem vizet, mivel valami fura mód kiszáradt a szám.
- Hogy hívják a halat? – Kérdésétől meglepődtem, de távolról sem annyira, mint ő a válaszomon. – H.
- És…Kiről kapta a nevét?
- Igazából nem tudom. A kis kártyán, ami mellé érkezett ez az aláírás szerepelt.
- Különös ajándék, főleg egy olyan lánynak, aki rosszul van a vízi állatoktól – vigyorgott rám, miközben fogai összekoccantak az üvegen.
- Csak a dög… - kezdtem bele, de akkor eszembe jutott a szöveg a papíron, a tökéletes egyezés és, hogy milyen hülye voltam, hogy nem jöttem rá hamarabb. – Tőled van.
- Vártam, mikor esik le – dőlt elégedetten a konyhapultnak, karjait keresztbe tette mellkasa előtt és úgy nézett le rám, azzal a piszkosul jól kinéző fejével és kicsit haragudtam már magamra, hogy mindig szórakozik rajtam.
- És akkor miért H? - kérdeztem, amint kicsit összeszedtem magam.
- Az esetleg megfordult a fejedben, hogy nem csak Styles-nak hívnak?
- De hisz be sem mutatkoztál – csóváltam fejem mérgesen és a poharat kicsit vehemensebben csaptam le, mint kellett volna.
- Harold Edward Styles a becses nevem. – Illedelmesen meghajtotta a fejét és közben láttam, hogy szemtelenül vigyorog. Már megint.
- És nem felejted el, ha ilyen hosszú?
- Igazából csak a Harry-t szoktam használni, szóval annyira nem számít a másik.
- Akkor viszont miért szólít mindenki Styles-nak?
- Szerintem ezzel vannak megszokva, kedves kicsi Linda.
- Még meg sem köszöntem a halat, Styles. – Hangomban rejlett némi provokálás is, de esküszöm, teljesen ártatlannak terveztem.
- Csupán csekélység volt, ahhoz képest, amit még adhatnék – mondta és egy lépéssel átszelte a köztünk lévő csekély távolságot, hogy derekamat a pulthoz préselve megakadályozzon minden mozgásban.

  Nagyot nyeltem, ahogy felnéztem rá, ajkaim szétnyíltak és remegve vártam, hogy mi fog történni. Ezen a ponton meg kell említenem, hogy Harry előtt soha nem volt ilyen közeli kapcsolatom fiúval, ha ez egyáltalán annak lehetett nevezhető. Persze, a gimiben mindig tetszett valaki, de mivel magasabb voltam mindegyiknél és a balett miatt különcnek tartottak, ezért nem nagyon kereste egyikük sem a társaságom. Viszont ott volt ez a zöld szemű idegen, aki lehengerlő és gazdag és a helyzet alapján szeretett volna közelebbről is megismerni. Mindenem beleremegett, ha csak belegondoltam mennyire közelről is….

  Közelebb hajolt, lehelete csiklandozta arcomat, ezért lustán pislogtam és mire újra kinyitottam szemeimet már annyira közel voltak ajkai az enyémhez, hogy egymást súrolták. Kezeim fürgén vándoroltak göndör tincsei közé, így megszüntetve azt a hajszálnyi távolságot is. Amint hozzám érnek édes ajkai olyan forróság árasztott el belülről, amit soha addig nem tapasztaltam. Talán mert soha nem volt alkalmad rá, idióta! korholt tudatalattim, de abban a pillanatban ő volt, akire a legkevésbé akartam figyelni. Tenyereit derekamra vezette, ezzel csípőjéhez vont. Éreztem hasamon nadrágjában feszülő férfiasságát és nem tudtam elhinni, hogy ez miattam van. Valamiért olyan hihetetlennek hatott, hogy beindult, csupán attól, hogy megcsókolt.

- Megjöttem! – kiáltotta el magát nővérem, mielőtt bevágta volna maga mögött az ajtót, nyilván látta, hogy ott a cipőm és a táskám az ajtóban.

  Szerencsére még időben szétváltunk, így semmi illetlenen nem kapott rajta minket. Csupán kipirult arcomat és Harry idegességét láthatta, amint a konyhába ért. Áldottam, hogy Regie ilyen hangos és nem képes úgy bejönni, hogy ne adja ezt tudtomra azonnal. Így egy komoly vitát úsztam meg, ami ki is józanított, hisz mit műveltem?

- Nem tudtam, hogy társaságod van – tett le egy nagy bevásárló szatyrot az asztalra, miközben gyanakvóan méregette Harry-t.
- Én sem számítottam rá, csak megtörtént – vakartam idegesen a tarkómat.
- Regina Storm, Linda nővére… Maga pedig? – nyújtott kezet a mellettem állónak, aki udvariasan el is fogadta a felé nyújtott jobbot.
- Harold Edward Styles – hadarta és amilyen gyorsan csak tudta elrántotta a kezét.
- És hol találkoztatok pontosan? – Ez a kérdés már nekem szólt.
- Az adomány gyűjtő esten egy asztalnál ültünk és megígértem neki, hogy eljöhet egy próbára, utána pedig ma eljött és felajánlotta, hogy elvisz ebédelni.
- De édes. Nyilván minden esetlen kislányt ilyen nagyvonalúan felkarol – szűkítette össze szemeit nővérem, nagyon nem kedvelte a srácot.
- Regie, kérlek… Ha hazajöttem megbeszéljük, oké? – Hangom esdeklő volt, hozzá be kellett vetnem hatalmas kék szemeimet is, azonban nővérem csak éveknek tűnő pillanatok múltán bólintott rá.

  Olyan sebességgel hagytuk el a lakást, hogy szegény nővérkém csak pislogni tudott utánunk, de nem akartam még több fölösleges magyarázkodásba keveredni, ugyanis nem nagyon ment volna bármi ésszerűvel előállni a helyzetet illetően. Beszálltunk a fekete terepjáróba és csak akkor vettem észre, hogy az öreg bogár nem áll a ház előtt, amikor már elindultunk. Kicsit hiányzott a képből, de nem volt időm rá koncentrálni, ugyanis amint beindult a motor újra hatalmába kerített a Harry-mágnes és azonnal magához vonzott. Normális ez? Biztosan nem.. Akarom én ezt? Nem biztos.. Jól esik? Ezer százalék…

- Melyik étterembe szeretnél menni? – kérdezte, miközben szorosan mellettem ült és egyik kezét combom csupasz bőrén pihentette.
- Én egy helyet sem ismerek erre, tehát oda viszel, ahová szeretnél – vontam vállat és belenéztem szemeibe, amiből konkrétan semmit nem tudtam kiolvasni.
- Akkor szívem szerint azt mondanám, hogy hozzám, de annyira nem engedhetem el magam melletted, plusz a nővéred elég harciasnak néz ki, annak ellenére, hogy milyen alacsony.
- Ne is foglalkozz vele, csak félt, ez minden – suttogtam bizonytalanul.
- Jól teszi. Másokat, akikkel dolgom volt senki nem féltett tőlem. – Hangja lágy, érzéki és ugyanazt a bizsergető érzést váltotta ki belőlem, amit nemrégiben.
- Kellene félnem tőled? – kérdeztem elhaló hangon.
- Rettegned – súgta ajkaim közé majd lassú, élvezetes csókban egyesítette ajkainkat, amibe minden apró porcikám beleremegett.