Első rész

Aloha!

Amint ígértem, itt is van az első rész, ami másabb oldalról mutatja be a dolgokat, remélhetőleg érdekesen és viccesen. Nem nagyon van hozzáfűzni valóm, szóval abba is hagyom a szájtépést. Jó szórakozást hozzá, véleményt bátran hagyhattok, mert nem sértődöm meg.

Millió puszi!

C.

01.

*Visszaemlékezés*

  Sután botorkálok körbe a folyosókon, remélve, hogy az egyik az a helyiség lesz, amit keresek. Nem tudom mióta kóborolhatok a Szent Ágoston Memorial gyerekosztályán a húgom után kutatva, de lassan kezdem feladni a reményt, hogy megtalálom. A nővérek természetesen nem tudják, hogy hol keressem, vagy nem is akarnak segíteni, de nagyon félek attól, ami esetleg odabenn várhat rám.

  A szüleinket három éve vesztettük el autóbalesetben, Bells pedig utolsó élő rokonom, ha őt is elveszítem, akkor nem tudom mihez fogok kezdeni. Azután hozták be, hogy a haverjaival valami őrült buliban kipróbáltak valami új drogot, de hihetetlen...még csak tizenhat éves. Nem tudom, hogy jutottak hozzá, azt sem, hogy ki adta nekik, de esküszöm, ha ezt megússza Bells, én magam fogok neki olyan leckét tanítani, hogy megemlegesse. Nem fogom bántani, de abban is biztos lehet, hogy többet nem megy vissza a baráti közelébe. Ha kell magammal hurcolom mindenhová, de nem engedem, hogy ez újra megtörténhessen.

  Aztán, amikor már majdnem zokogva rogyok össze, végre

meglátom az egyik ajtón a nevét, Isabella Metzger, alatta pedig egy kisebb dobozban a kórlapja, gondolom én. Berohanok a szobába, félrelökve szegény orvost, aki a húgommal beszélget, majd puszilgatni kezdem honlokát és tulajdonképp ahol érem. Olyan mértékű megkönnyebbülés lesz urrá rajtam, hogy az hihetetlen. Az egész napom pokol volt, aztán mikor beérkezett a hívás, úgy éreztem, ezt mrá nem bírom tovább.

- Jól vagyok, Jo. Nem kellett volna haza gyere Berlinből – motyogja az orra alá.
- Még,hogy nem kellett volna hazajönnöm. Azt hittem Frau Meyer vigyáz rád, nem enged bajba sodródni. Erre mit hallok a telefonban?! Kórházba kerültél és ki kellett mossák a gyomrod! Nem vagy jól, egyáltalán nem. Nekem ne akarj nyugtatgatni, mert te jársz rosszul!
- Joanna, kérlek... Semmi bajom, a doki szerint reggel hazamehetek.
- Haza, igen... Velem jössz Berlinbe, és soha többet nem beszélhetsz ezekkel az őrültekkel, akik ide juttattak! Értetted?
- De.... – néz rám ijedten.
- Ez nem vita tárgya! Te vagy az egyetlen testvérem, és ha eddig nem vigyáztam rád, mert az egyetemre kellett koncentrálnom, akkor ez most meg fog változni, ugyanis nem fogsz a felügyeletem nélkül kóricálni, az már egyszer szent.
- Amit akarsz, te vagy a főnök – sóhajt lemondóan, én pedig remélem, hogy belátja, ez mind miatta van. Azért, hogy ne eshessen baja újra. Ha elveszíteném fogalmam sincs mihez kezdenék.
- Ezt már szeretem. Berlinben velem és a lakótársammal fogsz élni, szerintem még élvezheted is, ha akarod majd. Nagyon szép a főváros és rengeteg, rengeteg látnivaló és érdekesség van.
- Az a baj, hogy téged nem foglak látni.
- Minden nap otthon vagyok, délután vagy délelőtt, szóval nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.
- Freuline Metzger, beszélhetnénk kinn egy percet? – kérdezi a doki, akiről eddig tudomást sem vettem.
- Természetesen – bólintok, majd követem ki a folyosóra, ahol elég kínos csöndben állunk pár másodpercig, egymással szemben az őszes orvossal.
- A húgának vetélése volt, de még ő sem tud róla. Nem mondtuk el neki, nehogy sokkot kapjon, de gondoltam önnek tudnia kellene. A drog és az alkohol eredménye volt, csupán egy hónapos volt a magzat, így a húga szervezetét nem viselte meg annyira, de még így is fenn áll a veszélye a meddőségnek a későbbiekben.
- Te jóságos... – szédülök meg a hír hallatán, azt sem tudom erre mit mondhatnék.
- De ne aggódjon, kapott infúziót, és a szervezete már teljesen tiszta. Nem voltak komplikációk, de tartsa rajta a szemét, mert ha most nem teszi, akkor később talán már nem lesz rá esélye.
- Köszönöm Herr Doktor – mosolygok rá félszegen, majd visszasétálok a húgom szobájába, és megesküszöm magamnak, hogy soha, míg élek nem engedem, hogy bántódása essen.

*Visszaemlékezés vége*

  Össze se tudnám számolni hány ajánlatot mondtam vissza, hogy ezzel a bandával dolgozhassak. Legfőképp Bells miatt csináltam, de már rág foglalkoztatott a One Direction nevű szenzáció, szóval amikor felhívott a HR-es nő, hogy stylistot keres a fiúknak, mert a jelenlegi terhes, természetesen azonnal rábólintottam, nem is véve figyelembe a már alakulóban lévő szerződésem Saint Laurent-el. Lehet hülyeség, de ezt sokkal színesebb és változatosabb állásnak találom, mint azt. Továbbá a húgom meg van őrülve értük, szóval ha bejuthat egy-két koncertjükre, akkor az előny.

  Az első napom egybe esik az új turnéjuk első dátumával. Rettentő hideg van a Heathrow-n, rajtam pedig csak egy vékonyka kabát van, ami semmit nem véd a fagyos széltől, ami Április lévén szinte csontig hatol. Negyed órája landolt a gépünk, Bells pedig már el is rohant szuveníreket venni, amiket haza akar küldeni Berlinbe a barátjának, Sebastiannak, és a szomszéd családnak, akik nagyon rendesek velünk és ott segítenek, ahol tudnak. Az autóra várunk, ami a stadionba visz minket, ugyanis az első helyszín az a Brit fővárosban található O2 Aréna. Soha nem voltam még ott, ezért rettenetesen izgulok, főleg mivel máris kész stratégiám van, hogyan fogom átformálni a srácok kinézetét, töviről hegyire. A tenyerem bizsereg, hogy hozzáfoghassak végre, csak jönne már meg az a fránya autó. Pedig azt ígérték, itt lesz mikor landolunk.

- Metzger kisasszony? – szólít meg egy félénk női hang, mire azonnal sarkon fordulok, hogy egy aranyos szőke lánnyal találjam szembe magam.
- Az volnék – bólintok mosolyogva.
- A nevem Aliisa, engem küldtek, hogy jöjjek el önért.
- Tegeződjünk, kérlek. Azonnal indulhatunk, csak megvárjuk a húgomat. Egy perc és itt lesz. Biztos vagyok benne – hadarom telefonom után kutatva, majd gyorsan írok egy üzenetet Bellsnek, hogy vonszolja magát a bejárathoz, mert indulunk. – A nevem Joanna, de hívj csak Jonak.
- Sokat hallottam már rólad. A stáb teljesen meg van bojdulva mióta megtudták, hogy kit utasítottál vissza a kedvünkért. Arra számítottak, hogy valami mezei balekot akasztanak le, egy névtelen kis egyetemről, hogy ajánlás fejében nekünk dolgozzon. Tévedtek.
- MEGJÖTTEM!! – robog be közénk hugicám, kezében egy hatalmas szatyrot cipelve.
- Ő gondolom a húgod – állapítja meg elmésen Aliisa.
- Isabella Metzger – mutatkozik be nevetgélve, majd kezet ráznak. – Te pedig, ó te jó ég! Te vagy Zayn barátnője! – ujjong látványosan, mire nekem is sikerül alaposan meglepődnöm.
- Igen, de ne kiabáld el, nem akarom, hogy megtudják. Szerencsére engem nem követ a sajtó, szóval eljöhettem, de javaslom, hogy siessünk mielőtt...
- Sziasztok, bocsánat a zavarásért, tényleg nem akarunk tolakodni, de készíthetnénk veled egy képet? – bukkan fel három ázsiai lány, kedvesen, vagy inkább hízelgően mosolyogva.
- Természetesen – bólint Aliisa, és beáll a három lány közé, így rám marad a kép készítése, amit örömmel vállalok is.
- Veled készíthetünk? – kérdezi az egyik mielőtt elvenné a kamerát?
- Ö...Persze, de miért? Úgy értem nem vagyok híres meg semmi ilyen...
- Ne szórakozz, láttalak a Burberry bemutató backstage-ben. Te rendezted a modelleken a ruhákat. Bár Harry miatt néztem a közvetítést, de ott voltál, láttalak. Joanna, igaz? – kérdez rá a nevemre, ezzel lenyűgözve.
- Pontosan – bólintok elpirulva.
- Akkor, készíthetünk képet? Ki tudja, egy nap talán nagy divattervező leszel, és addigra nekem már lesz fotóm veled – kuncog teljesen átszellemülten, majd összeállunk pár felvétel erejéig, hogy utána engedjenek utunkra minket.
- Erről beszéltem – tűr egy tincset a füle mögé Aliisa.

  Szerencsére hamar a kocsihoz érünk, ami azonnal a Le Meridien Piccadilly hotelhez visz minket, hogy lepakoljunk mielőtt a stadionba mennénk. A szobánk a legfelső emeleten van, ahová a becsekkolás után egy méretes felvonó visz fel minket. Tátott szájjal nézek szét a csodaszép épületben, minden egyes centiméterét befogadva. Aliisa természetesen végig velünk van, és beavat minden részletbe. Elárulja, hogy a fiúk nem a hotelben szálltak meg, hisz nekik van házuk itt, de a menedzsment és a fontosabb stábtagok a mi emeletünkön laknak.

  A szobánk hatalmas, két külön hálószoba tartozik hozzá, a nagyobbikat természetesen azonnal Bells foglalja el, minden előzetes megbeszélés nélkül. Addig könyörög, míg rá nem bólintok, hogy maradhasson a koncertig a hotelben, mert szeretne kipakolni és elég nagy már, hogy egyedül lehessen pár órácskát. Így csak ketten hagyjuk el a hotelt, ami előtt kósza fotósok állnak, akik természetesen le is kapnak minket, de fogalmuk sincs szerencsére, hogy ki vagyok. Ahhoz az én állásom túl háttérmunka, hogy foglalkozzanak velem.

  A stadion hatalmas, közelről még sokkal inkább, mint madártávlatból, pedig onnan is elég épületes látványt nyújtott, ahogy a repülő elsuhant fölötte. A hátsó kapukhoz megyünk, ahova be is hajt a sofőr. Nagyokat pislogok, ahogy a rengeteg alkalmazott futkorászik körbe, megpróbálva a lehető legtöbb időt hasznosan kihasználni, hogy kész legyenek a nagy koncertre, ami egy, az előzőnél is nagyobb turné kezdetét jelzi. Több, mint kilencven helyszín, tíz hónapon keresztül, minden kontinensen. Azt hiszem elmondhatom, hogy elvégeztem a házi feladatom mielőtt csatlakoztam volna a stábhoz. Egy zseni vagyok, mi tagadás... A három órás repülőúton vágtam be az alap információkat, amiknek a nagy része még megvan, a többit majd Bells észben tartja.

- Megérkeztünk, remélem készen állsz, hogy találkozz a srácokkal, mert az esti koncert előtt még ki kell találnod, hogy miben vonulnak színpadra – tárja ki Aliisa az ajtót és villámgyorsan ki is pattan a járműből.
- Szuper, előbb látnom kell ma mivel is dolgozom. Sajnos annyira nem vagyok jól informálva, hogy ezzel is tisztában legyek.
- Egyáltalán nem gond. Gyere, körbevezetlek – fog kézen, és sietős léptekkel bevezet egy körfolyosóra, ami az egész arénát körbe fogja. Plakátok vannak a falra ragasztva, alattuk pedig asztalok szép sorban, rajtuk elektromos kütyük, üdítős üvegek nagy kiszerelésben, valamint temérdek étel, aminek a fele még érintetlen. Ezek aztán tudnak pocsékolni....

  Egy méretes teremben kötünk ki, ahová lengőajtón keresztül jutottunk be. A fények csak homályos látást biztosítanak, így nem is vehetem észre a felém száguldó rollert, ami csak pár centivel véti el. Remek, már az első napomon meg kell duplázzam az életbiztosításomat.

- Bocs! – jön a kapkodott bocsánatkérés egy férfitól, aki arra sem méltat, hogy megálljon és úgy tegye.
- Niall és az emberölési hajlamai – bosszankodik Aliisa, majd tovább vezet, át egy sokkal világosabb helyiségbe, ahonnan halk zene szól, a banda tagjai pedig valami koreográfiát tanulnak, ha jól veszem ki. Zayn egy állványon áll, kezében mikrofon, előtte pedig Louis ül a földön, szájából egy hőmérő lóg ki, azonban ajkait csibészes mosolyra húzza, szóval nem hiszem, hogy orvosi előírásra mérik a lázát. Liam a koreográfussal beszélget, bár cinkos vigyorából ítélve az időt húzza.
- Bébi, hát megjöttél! – ugrik le az emelvényről Zayn, és mielőtt tovább bámészkodhatnék, letámadja Aliisat, aki nem igazán tud tenni ellene semmit, inkább belesimul az ölelésbe és enged kedvesének.
- Igen, kicsim... De ha megölsz a szereteteddel, akkor lehet mentőt kell hívnotok hozzám – motyogja az énekes vállába, aki azonnal hátrál egy lépést.
- Elnézést, édesem. Kit hoztál magaddal? – fordul felém kíváncsian, pedig igazán semmi látnivaló nincs rajtam. Egyszerű, semmitmondó farmer és pulcsi van rajtam, bakancs kíséretében, kabátom pedig az egyetlen színes darab az öltözékemben, ami azonban okkersárga, vörös sálam pedig szép kontrasztot ad neki.
- Ő itt Joanna Metzger, az új stylistotok! Jo, ők itt a banda szorgosabb fele, akik viszont nyilván valami rosszaságon törik a fejüket, tekintve, hogy Niall az imént majdnem elgázolt minket, úgy menekült ki innen.
- Nem tudom miről beszélsz, kicsim – puszilja meg barátnője homlokát Zayn, majd kezet nyújt nekem. – Zayn Malik.
- Jo Metzger, és a szakadt farmernak mennie kell – üdvözlöm mosolyogva, amit először viszonoz, de aztán leesik neki, amit mondtam és lebiggyeszti ajkait. A kis cukorfalat... Most lehet megsértettem.
- És nem az az egyetlen darab, amitől búcsút kell vegyél, édes – ingerli tovább kedvesét Aliisa, de úgy tűnik az énekesről lepereg, főleg abban a pillanatban, amikor másik két csapattársa is csatlakozik hozzánk. Azt hittem öten vannak, de ha Niallt is számolom, akkor is csak négy. Na mindegy...
- Liam Payne – nyújt kezet az izmos férfi, akinek természetesen csupasz karjai csakis azt a célt szolgálják, hogy mindenki láthassa széles, kidogozott vállait és finoman erezett alkarját. Nem rossz, nem rossz...
- Jo Metz... – kezdek bele, de Zayn félbe szakít.
- Vigyázz, mert be fog szólni a ruháidnak! – kiabál közbe, de igazából semmi kivetni valót nem találok a velem szemben álló, fültől fülig mosolygó férfi öltözékében. Szűkre szabott farmert, bakancsot és ujjatlan trikót visel, pulcsija pedig derekán meg van kötve. Baseball sapi fedi barna haját, borostája azonban kicsit sem tetszetős.
- A szakálltól el kell köszönnünk – szólalok meg rövid elemzés után, mire kitör belőle a nevetés. – Nem viccnek szántam – teszem hozzá, mire látszólag elkomolyodik.
- Oké, csak ne legyenek drasztikusak a változások, mert ez a szexepilem.
- Sajnálom, mást kell találnod, mert visszataszító, és ápolatlan hatást kelt. Vagy növeszd meg rendesen és legyen teljes szakáll, vagy borotvát neki. A köztes állapot a legrosszabb, abban pedig kételkedem, hogy ne lenne pénzed beszerezni a szükséges kellékeket egy borotválkozáshoz – hadarom könyörtelenül, mire arcára dermed a mosoly. Sajnos a szűrő nálam nem létezik, ami a szívemen a számon.
- Ugye engem nem fogsz szétcincálni kritikával? – törleszkedik előre Louis, akiben tényleg alig találok kivetni valót. Talán a haja nőtt túl hosszúra, de azt nem az én saram megoldani. Farmer és trikó van rajta, mind fekete és egyszerű, Vans cipői pedig teljesen jó állapotban vannak.
- Nem, ez teljesen jó így, ahogy van – mosolygok rá barátságosan, amivel a másik két énekes nemtetszését váltom ki.
- Ez nem fair! Ő miért nem kap kritikát? – puffog Zayn, de ajkain ott bujkál egy halvány mosoly, ami nem kerüli el figyelmemet.
- Azért, mert látszik, hogy reggel borotválkozott, a ruháival minden rendben, a hajára ráférne egy vágás, de ettől eltekintve rendben van.

- Ha! Tudtam, hogy őt sem hagyod ki! – kiáltja el magát Liam, mire mindegyikünkből kitör a nevetés, beleértve az említettet is.
- Nem sértésnek szánom, tényleg, de ezért vettek fel. Nekem kell kialakítanom az új imidzseteket, amibe az én ízlésemnek megfelelően tehetek akármit, amit akarok. Szerencsére a szerződés korlátlan hatalmat ad a ruhatáraitok teljes átrendezésére, szóval szerintem készüljetek fel, ugyanis új korszak következik.
- Sok sikert kicsi lány, ugyanis azt érzem, hogy a Harry kontra Joanna háború máris kezdetét vette. Pedig még nem is találkoztatok – röhög Zayn, majd pedig végszóra megérkezik a banda ötödik tagja, bennem pedig azonnal beindult egy kicsike gépezet, és végtelen listát készített a dolgokról, ami rossz az énekes öltözködésében. Talán igaza van Zaynnek.