Ötödik rész

Aloha!

Meghoztam a friss részt, remélem tetszeni fog nektek annyira, hogy végre hagytok nekem véleményeket, mert lassan a végére érünk, én pedig igazán kíváncsi vagyok a gondolataitokra.

Millió ölelés és puszi!

C.

05.

  Már nem is emlékszem tisztán, hogy is történt. Talán azután volt, mikor Zayn elrohant, hogy Sophia felborította az illatgyertyát az asztalon és az egész mappám lángra kapott. A meglepetés megbénított, az egész helyzettől olyan sokkos voltam, hogy pislogni is elfelejtettem. Csak figyeltem, ahogy hónapok munkája válik hamuvá az üveglapon. Az egyetlen, aki megőrizte lélekjelenlétét az Gemma volt, aki azonnal vette a vázát és leborította az égő papírhalmot, amiből csak égett szutymó maradt.

  Nem mentem bulizni. Maradtam feltakarítani a szemetet, majd csokiba fojtani a bánatom, de pachemre nem volt, így maradt az általam hozott vésztartalék, ami egy családi csomagolású Oreo-t foglal magába. Így lehet, hogy éjfél előtt pár perccel egyedül lök a szobámban, az egyetlen épen maradt rajzommal a térdeimen és morzsás állal, amiket a könnyeim ragasztottak oda. Nem haragszom Sophiara, biztosan csak véletlen volt, de akkor is... Azok voltak szinte a legjobbak, most pedig csak hamu van belőlük. Ki hitte volna, hogy a szén rajzok ilyen gyorsan égnek?

  Az egyetlen rajzom, ami épen maradt magányosan néz rám lábaimról, árván maradt kis madár, akinek most addig nem lesz társa, míg új füzetet és lapokat nem vásárolok. Az pedig nem hiszem, hogy itt lesz, ugyanis itt minden nagyon drága. Köszi Singapore... Lenézek a kis madárkára a szivárványszín szárnyaival és eszembe jut a srác, akinek megengedtem, hogy magára tetováltassa. Több, mint egy hete nem hallottam róla és pár napja már nem is foglalkoztam vele, elkönyveltem annak, hogy ez is olyasmi volt, amibe túl sok reményt vetettem. Azért a biztonság kedvéért feljelentkezek és megnézem az üzeneteimet. Tág szemekkel veszem észre, hogy érkezett válasz végre arra számtalan levélre, amit hagytam neki.

(Z_tHe_oNe) : Szia (: Sajnálom, hogy eltűntem, de kicsit összesűrűsödtek a dolgok, ma pedig életem legőrültebb napja volt. Remélem megérted.

(Liisa.Liis) : Beszélj őrült napról. Szerintem nem volt rosszabb, mint az enyém.

(Z_tHe_oNe) : Lehet egy kérdésem?

(Liisa.Liis) : Tudod, hogy nyugodtan kérdezhetsz (: Nyitott könyv vagyok ((((:

(Z_tHe_oNe) : Mi az igazi neved?

Kicsit meglepődöm a kérdésen, de apró vacillálás után újra pötyögni kezdek.

(Liisa.Liis) : Aliisa Pikkarinen, miért?

(Z_tHe_oNe) : Csak kíváncsi voltam…

(Liisa.Liis) : Miért érzem úgy, hogy nem fogunk többet beszélni?

(Z_tHe_oNe) : Nem tudom. Beverted a fejed?

(Liisa.Liis) : Ne vicceld el, komolyan kérdezem. Ma már annyi szarság történt velem, hogy ez meg se kottyanna.

  Erre nem kapok választ, szóval ledobom a telefonom az ágyra és újra kézbe veszem a rajzot. Már majdnem újra elkezdek sírni, amikor kopogni kezdenek az ajtómon. Először azt hittem, hogy Eliana jött vissza és benéz, hogy minden rendben van-e, szóval annál nagyobb a meglepetésem, mikor Zayn áll a folyosón, két hatalmas zacskó nasival és hóna alatt egy rekesz Red Bullal. Nem tudom, hogy mit is kellene mondjak, szóval csak elállok az útjából és beengedem. Az ágyhoz sétál és lepakol, majd visszasétál hozzám és magához ölel. Szorosan tart, és akkor sem tol el, amikor könnyeim elkezdik átnedvesíteni halványkék pólóját. 

  Nem tudom, hogy azért sírok-e, mert elégtek a rajzaim, vagy azért, mert meglátta, hogy őt rajzoltam le számtalanszor, vagy csak azért, mert bűnösen boldoggá tett, hogy annak ellenére, hogy egy megszállott is lehetek, mégis itt van velem és nem fut el a rendőrséget hívva. Belemarkoltam felsőjének anyagába és átadom testem a feltörő zokogásnak. Édes szavakka csitít, közben hátam dörzsöli, meg sem moccanva. Végül én engedem el, hogy őrült tempóban törölgetni kezdhessem a szemem.

- A rajzok...Tudod..én...csak...
- Nem kell magyarázni. Először nem tudtam, mit is kezdjek vele, de rájöttem, hogy nem ez a legfurább dolog, amit a barátaim csináltak. Nyugodtan rajzolj csak le, ahányszor szeretnél. Még modellt is állok, ha kell – nevet halkan, majd az ágyra huppan és kézbe veszi a rajzot. – Színesben tényleg szebb.
- Tessék? – meredek rá kíváncsian, mire elmosolyodik és hátat fordítva felfedi előttem tetoválást. Konkrétan tátott szájjal meredek az apró madárkára, amely kreol bőrén csodásan fest. Az izmok megfeszülnek alatta, ahogy vállai mozognak. – Hon-honnan? 

- Mikor megláttam a rajzokat a lányok kezében, azonnal felismertem a stílust. Fantasztikusan tehetséges vagy.
- Miért nem mondtad akkor?
- Lehet, hogy nem tudtam lereagálni a helyzetet. Meglepődtem és talán kicsit meg is ijedtem, de átgondoltam, és mint már említettem, nem zavar. Sokkal több a potencia a kibontakozó barátságunkban, mint sem, hogy ez a kis incidens befolyásoljon.
- Köszönöm – karolom át újra hálásan.
- Megnézhetem a rajzokat rólam? – kérdezi bizonytalanul, mire újra elszorul a torkom.
- Sophia felgyújtotta őket. Mind elégett és csak hamu maradt belőlük – szipogom.
- Az a lány bolond – csóválja fejét hitetlenkedve.
- Csak ügyetlen. Nem szándékosan csinálta, hisz nincs oka rá. Semmit nem tettem ellene, szerintem még a nevemet sem tudja igazából.
- El van borulva az agya. Eleanor szerint belém van zúgva, vagy mi...
- Ó, te kis nőcsábász – könyöklöm oldalba vigyorogva, mire felnevet.
- Együnk, mert nem azért hozta ezt a sok cuccot, hogy itt maradjon – fordul meg, hogy szétszórjon mindent az ágyamon és kibontson egy zacskó chipset. – Nézzünk valami filmet! – javasolja, majd felbont egy doboz energiaitalt, amibe azonnal bele is iszik.

  Az egyik csatornán találunk egy néma filmet, ami mindkettőnk számára teljesen új dolog, szóval azt nézzük és közben beszélgetünk. Kifaggatom a tetoválásairól, a szüleiről, a családjáról és mindenről, amit nem tudtam róla. Cserébe beavatom a rajzolós múltamba és mindenbe amire kíváncsi. Fogalmam sincs mikor aludt el, de mikor felnézek már mélyen szunyókál. Valamikor a beszélgetés folyamán magához vont, így engem a karjában tartva nyomta el az álom. Kievickélek az öleléséből és betakarom, majd a fürdőbe megyek, hogy fogat mossak és befonjam a hajam elalvás előtt. Mire visszaérek már elfoglalta az egész ágyat. A felsője kicsit felcsúszott, így láthatom tetoválást a derekán és finoman kidogozott hasfalának egy részét. Naná, hogy azonnal kimegy az álom a szememből. 

  Addig kotorászok a táskámba, míg nem találok egy gyűrött lapot, majd előkotrom ceruzáimat és az ággyal szemben leülve a földre hozzáfogok rajzolni. Őrült dolog azután újabb képet rajzolni valakiről, miután rajta kapott, hogy már amúgy is volt több tucat alkotásod róla? Ó, de mennyire... De nem tudom megállni. Egyszerűen tökéletes, ahogy hosszú szempillái árnyékot vetnek kifogástalan arcára, haja pedig mindenfelé áll, ahogy kiszabadult a kis nindzsa kontyból. Fekete-fehérben rajzolom, kezeire és ajkaira nagy hangsúlyt fektetve. A végeredmény kicsit maszatos lett, kicsit szétszort, mivel a kezem remegett rajzolás közben, de a végeredménnyel elégedett vagyok.

  Leteszem a dolgaimat és bemászok az énekes mellé az ágyba, kicsit sem finomkodva, amikor odébb taszítom, hogy be tudjak takarózni. Kicsit nyüzsög, hogy mellém fészkelődjön, majd átdobja egyik kezét a derekamon és miután valamit dünnyög, vissza is alszik. Én se vesztegetek sok időt a helyzet elemzésével, csak elfogadom a tényt, hogy ez a világ legkényelmesebb pozíciója, és pillanatok múlva már alszom is.

  Innentől kezdve olyanok lettünk, mintha mindig is legjobb barátok lettünk volna. Mindent együtt csináltunk, mindenhová együtt utaztunk. Még azt is elérte, hogy velük utazhassak a repülőn, amire soha nem kaptam értelmes magyarázatot, de az biztos, hogy kényelmesebb volt egy magángéppel átszelni a világot, mint turista osztályon, beszorítva két vadidegen közé. A legjobb pedig az, hogy mindenki elfogadott. Az a két év, ameddig észre sem vettek, mintha egy régi emlék lenne már csak, ugyanis a világom fenekestől felfordult.

  Március egy hatalmas massza, amit nem tudok nyomon követni, vagy beszámolni legalább egy olyan eseményről, ami különösebb figyelmet igényelne. Az egész egybeolvad, és egy nagy boldogságfelhőt alkot. Az esti bulik a különböző városokban, a körutak a turistalátványosságokhoz és bevásárlóközpontokhoz, mindez édes kettesben Zaynnel, aki valami fura mód mindig talált valami módod, hogy lerázza a többieket. Talán soha nem nevettem ennyit, mint ez alatt a két hónap alatt, de egyszer mindennek vége, ugyanis majdnem két hónap szünetet tartanak, mielőtt Európát vennék célba. Így lehet, hogy ezúttal külön géppel utazunk, mivel ő Los Angelesbe utazik az ismerőseihez, én pedig Finnországba a szüleimhez meg a húgomhoz és öcsémhez.

- Nagyon vigyázz magadra, míg legközelebb nem látjuk egymást! – ölel szorosan magához a jegyellenőrző stand előtt.
- Nyugi, apuci... Nagylány vagyok, tudok gondoskodni magamról.
- Azért csak figyelj oda. És hívj, ha valami van, ha pedig semmi különös, akkor pedig beszélünk Skype-on.
- Istenem, nem a világ végére megyek, csak Helsinkibe. Ha akarsz egy fél nap alatt ott vagy repülővel, ami neked nem hiszem, hogy akkora akadályt jelentene.
- Vagy akár te is meglátogathatnál Los Angelesben. Nem lenne olyan rossz – javasolja mosolyogva, naná, hogy komolya is gondolja.
- Meglátom még. Majd megadod a címet, hogy hol szálltál meg, aztán lesz valahogy.
- Szavadon foglak. Ez majdnem két hónap, szeretnélek látni.
- De esetleg te is meglátogathatnál. Főznék vacsorát és megmutatnám a rajzaimat rólad.
- Csábító. Megadod a lakcímed, aztán majd megleplek, csak szólj mikortól leszel otthon, nem szeretnék meglepetéseket.

- Te leszel az első, aki tudni fogja – mosolygok rá szégyellősen és egy puszit adok az arcára, majd leadom a jegyem és átesve az ellenőrzésen már megyek is a kijárat felé.

  A kicsivel kevesebb, mint hét órás utat nagyrészt végigaludtam, de mikor anyáékhoz értem mégis elaludtam, és csak késő este ébredtem arra, hogy csöng a telefonom. Eliana volt az, csak ellenőrizni akart, szóval hamar lerendeztem. Egy hetet töltöttem a szüleimmel és csupa cuki családi programot csináltunk. Mivel már rég nem velük élek, ezért fellazult a szoros kötelék, amit apával ápoltam, anyáról nem is beszélve. Nem osztok meg velük annyi mindent, azonban az egy hét mégis csodásan telik.

  Aztán hazautazom Londonba. A lakás üres és ugyanolyan szemetes, mint ahogy hagytam. Így két napot csak takarítással és rendezgetéssel töltök. Zayn arcképét nem tűntetem el a falról, mert úgy érzem itt van velem, vigyáz rám, ez pedig nagyon jó érzéssel tölt el. Bekapcsolom a laptopom és zenét hallgatok, miközben táncolok a felmosóval és kitárom az ablakokat beengedve a friss tavaszi levegőt. A mosógép egy egész napon át szinte megállás nélkül üzemben van, a lakásnak és a hátsó udvarnak pedig minden szabad felületén ruhák száradnak.

  Küldök az énekesnek egy pár fura képet Skype-on, amire hasonló borzalmak érkeznek válaszul, valamint bejelenti, hogy pénteken érkezik, legyen szabad szobám számára és kaja, töménytelen mennyiségben, mert két hetet marad, mielőtt visszautazik LA-be, tervei szerint velem együtt. Erről persze konkrét döntés és megállapodás nem született, ám erősen hajlok rá, hogy elutazzak és elvitessem magam Hollywoodba. Szóval nekilátok a módszeres bevásárlásnak, egyszerre csak keveset mindig, hogy szép lassan felkészüljek egy zombi apokalipszisre is. 

  Péntekre mindent kipucolok, és a lakás még inkább csillog, mint eddig. Brokkolikrémlevest főzök, másodiknak pedig csirkés pennet paradicsommal. Desszertnek vásárolok a kedvenc pékségemből meggyes pitét, amit fagyival szeretnék majd felszolgálni, szerencsére az van otthon is. Zayn csak négy után érkezik meg, egy csodaszép fekete Bentley-vel és két hatalmas bőrönddel, amiket magával cipel egészen a bejáratig.

- Üdv néked, idegen! – engedem be mosolyogva, majd amint leteszi a cuccait szépen a nyakába vetem magam és szorosan ölelem. Nagyon hiányzott nekem. Már csak a puszta jelenléte feldob.
- Jó messze laksz a belvárostól – bosszankodik, de látom rajta, hogy nem haragszik igazán, csak cukkolni akar.
- Te pedig jó messzire utaztál LA-be...Hiányzott a hülye fejed.
- Nekem is hiányzotál. Már hamarabb is jöttem volna, de dolgom volt Amerikában. – Hangja mély, mélyebb, mint amire emlékeztem. Fáradtnak tűnik és kialvatlannak, arcát három napos borosta fedi legalább, szemei alatt pedig karikák vannak.
- Álmos vagy? – kérdezem csöndesen, mire csak bólint, haja pedig szemébe hull. – Együnk, utána lefürdesz szépen és kialszod magad. Itt leszel két hétig, még rám is unhatsz.
- Aranyos vagy – mosolyodik el lustán és megpuszilja az arcomat, majd a homlokomat és végül az orromat.
- Te pedig már félig alszol is.

  Megebédelünk és míg én elmosom az edényeket, addig ő lefürdik, majd egy szál Abercrombie alsógatyában újra megjelenik a nappaliban. Először fel sem tűnik, hogy ott van, csak amikor megfordulok és meglátom, hogy a saját arcképét tanulmányozza a falon. Háta még nedves, haja csapzottan lóg mindenfelé. Tetoválásai egytől egyig látszanak, én pedig talán egy kicsit...csak egy hangyányit képzelem el, ahogy leteperem a hideg parkettán, és azt a pindurka alsónadrágot is letépem róla. De aztán megfordul, agyamból pedig krumplipüré lesz, ugyanis egyetlen szóval lehet jellemezni a képet, ami így elém tárul. Erotika. 

  Szerintem fogalmatok sincs, mekkora erőfeszítésbe került nem azonnal rámászni. Azt hiszem ezzel megszegtem volna a barátság íratlan szobáját, miszerint nem erőszakolod meg a szexi férfi barátodat addig, míg ő nem akarja. Csak nyelni tudtam és hatalmas szemeket mereszteni rá, egészen addig, míg el nem röhögte magát.

- Szerencse, hogy középiskolában elvesztettem a szüzességem, mert máskülönben ez lenne a pillanat.
- Mekkora egy hülye vagy, Malik - csóválom a fejem hitetlenkedve-
- De kedvelsz engem. Ilyen hülyén is, nemde?
- Talán egy kicsit. Szeretem elhitetni az emberekkel, hogy kedvelem őket, aztán ha ilyen gazdagok, mint te is vagy, akkor elérem, hogy bevegyenek a végrendeletükbe, és ledobom őket az első szikláról, ami az utamba akad.
- Most meg kellene rémülnöm?
- Nem, fel kellene öltöznöd, mielőtt megfázol.
- Vagy mielőtt megerőszakolsz – csipkelődik vigyorogva és a még a nappaliban lévő táskájához sétál, majd kibontja és kivesz belőle egy méretes pólót, hozzá melegítőnadrágot, ami lazán lóg a derekán.
- Kávét főzzek, ha már úgysem alszol?
- Fekete teát kérek, ha lehet – mondja és leveti magát a kanapéra, lábát kényelmesen a kávézó asztalara teszi, majd előveszi cigijét.
- Az a rossz hírem van, hogy ez egy nem dohányzó lakás, a teraszon megtalálod a hamuzót, vettem neked egyet. De csak kinn.
- De Aliisa.... – néz rám kiskutya szemekkel.
- Semmi Aliisa. Vagy kinn, vagy sehol, Malik! – förmedek rá teljesen komolyan gondolva, erre elteszi a dobozt és felveszi az asztalról a vázlatos füzetem.
- Persze, nyugodtan nézd csak meg, abszolút nem haragszom érte. Kösz, hogy megkérdezed.
- Most kell ez? Ne legyél nyűgös, inkább gyere ide és mutasd meg őket te magad – magyaráz és megütögeti maga mellett a kanapét. Odasétálok, mellé ülök, ő pedig szándékosan az oldalához von, egyik kezét átvetve vállamon, így tartva foglyul.
- Ezeknek nagy részét az utcán rajzoltam, ez például egy kutya, aki ott ugrált körülöttem tegnap előtt – mutatok rá az egyik rajzra, ami egy spánielt ábrázol.
- És vele is az utcán találkoztál? – bök rá egy helyes fiúra.
- Ő a kutya gazdája. Meglátta, hogy rajzolok és mikor megkérdeztem, hogy őt is lerajzolhatom-e, csak rábólintott.
- Tetszik neked, igaz?
- Helyes fiú. Szépek a szemei.
- Azt hittem én vagyok az egyetlen helyes fiú, akit lerajzolsz. Most vérig vagyok sértve. Utána biztos meghívott egy kávéra és a lakására is, hogy ott folyassátok az alkotást.
- Zayn! – szólok rá mérgesen, hisz a vádjai alaptalanok.
- Nincs igazam?
- Még ha az is lenne, nem a barátom vagy, hogy ellenőrizgethess és féltékenységi jelenetet rendezz. Ha pedig ez a gond állna fenn, akkor nézz a rohadt falra és döntsd el, kinek van fontosabb szerepe az életemben, neked vagy ennek a srácnak, akinek már a nevére sem emlékszem! – Talán kicsit túlreagáltam, de ő is. Felálltam és a szobámba rohantam, bevágva az ajtót magam mögött. Ekkor jövök rá, hogy ide hiába menekültem Zayn elől, ugyanis minden sarokban az ő képei szerepelnek, amiket festettem/rajzoltam/vázlatoltam róla. Még mindig nem tűnök betegesnek?
- Aliisa, ne haragudj. Hülye feltételezés volt. Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen csak kiszaladt a számon – már meg is bocsájtottam neki.
- Akarod látni a rajzokat rólad? – dugom ki a fejem az ajtónyíláson.
- Ha meg akarod még mutatni... – mondja lehajtott fejjel, én pedig beengedem a szentélyembe, ahová belépve azonnal leesik az álla. – Ez valami elképesztő – suttogja és körbejár az ágy körül, majd minden falat külön megszemlél.

  Látom rajta, hogy tetszenek neki, de nem mond semmit. Levesz egyet, amit az egyik fellépésük után készítettem róla, majd összehajtja és zsebébe teszi.

- Emlékbe – ad magyarázott, majd megpuszilja a homlokom, és egyszerűen kisétál a szobából, magamra hagyva enyhén sokkosan és a teljes bizonyossággal, hogy soha többet nem áll szóba az őrült lánnyal, akinek nincs jobb dolga, mint őt rajzolni megszállottan. Ez volt, amikor az első könnycsepp legördült arcomon.