Második rész

Sorry, kiddos!

Már pár napja fel akartam tenni, de mindig megfeledkeztem róla. Azért ne kövezzetek majd meg, nem volt szándékos.

Azt hiszem az összes hiba ki van javítva, legalább is remélem, mert párszor már átolvastam.

Millió puszi, és remélem mindenki bírja ezt a dög meleget.

Legyetek jók!

C.

02.

  Lassú, szinte lomha léptekkel tart kicsi csoportunk felé. Zenét hallgat, fülei be vannak dugva, tehát nem hallhatta, miről is beszéltünk csak fél perccel korábban. Haja ezer felé áll, még hosszabb, mint az előző turnéjukon, ingének mintájáról nem is szeretnék beszélni, de úgy érzem megérdemel pár szót. Fekete alapon paradicsommadarak, egészen tetoválásáig le van gombolva, de ez csak még inkább ront az összképen. Farmerja az egyetlen, ami normálisnak mondható, tekintve, hogy a fekete szűk farmer mára a védjegyévé vált, ezen nem is szeretnék változtatni, de a rettenetesen rémesen borzalmas barna csizmáján igen. Az első adandó alkalommal el fogom égetni őket.

- Harry, pont jókor jöttél! – karolja át haverja vállát Liam, amivel rendesen kizökkenti az énekest.
- Valamit osztogatnak? – kérdezi körbe nézve, majd amint megakad rajtam a pillantása elvigyorodik. – Sajnálom, kicsike, de nem veszünk semmit, az adományozást pedig nem személyesen intézzük.
- Még szerencse, hogy nem is azért vagyok itt, kicsike – vágok vissza, amitől csak még szélesebbé válik vigyora.
- Akkor miért? – fonja össze karjait mellkasa előtt.
- Én vagyok az új stylist, veled pedig a többiek szerint nehéz dolgom lesz.
- Ugyan miért? Én egy igazi kezes bárány vagyok, ha a helyzet úgy kívánja...
- Soha többé nem hordhatod nyilvános megjelenéseken ezt a förtelmet, amit lábbelinek nevezel – bökök mutató ujjammal csizmája felé, mire azonnal felháborodik.
- Azt felejtsd el, kicsike! Hamarabb rúgnak ki téged, mintsem ez a csizma eltűnjön innen.
- Egyetlen probléma van csak, nagyfiú – lépek be intim szférájába, ami mondjuk nem zavarja, de másért annál idegesebb. – Teljesen és korlátlanul szabad kezet kaptam ebben a tekintetben. A menedzsment szerint erős kéz kell, aki el tudja dönteni, hogy hol a határ a ti személyiségetek és a normálisnak nevezhető öltözködés között.
- Érdekesen hangzik egy olyan ember szájából, aki legfeljebb fél órát töltött a társaságunkban és máris azt hiszi, ismer minket – lép ő is közelebb, alakja fölém tornyosul, de nem rémít meg. Elszántan nézek zöld szemeibe, amik másoknak talán túlságosan is zavarba ejtőek, ha pedig rajongó lennék, akkor most totálisan letámadnám, de így csak pajkosan elmosolyodom és nem törődve pillantásának perzselő erejével, tartom a szemkontaktust.
- Oké, elég ebből! Azt hiszem ekkora feszültség kiveri az arénában a biztosítékot! – lép közénk békítőleg Liam, aki eddig csöndes rémülettel figyelte a jelenetet.

  Hátra lépek, vissza az énekesek kicsiny körébe, azonban még így is érzem magamon a gyilkos pillantásokat, amiket Harry küld felém. Biztosan túlmentem a határon, mikor a csizmáját akartam eltüntetni, de úgy is mennie kell annak a förmedvénynek. Ez az a pillanat, amit Niall választ, hogy visszatérjen, rollerének kormányán pedig egy halom kaját hoz. Amiket Bells mesélt róla, nem is lepődöm meg annyira, azonban tekintetem automatikusan ruházatára téved, amivel igazából nagy problémám nincs. Melegítő nadrágot és trokót visel, hozzá edző cipőt, ebből kiindulva, meg abból, amit a lapokban láttam, Louis-hoz hasonlóan, letisztult és egyszerű a stílusa. Remélem jól ki fogunk jönni.

- Harry, te is megtisztelsz minket? – kérdezi az ír férfi vidáman, majd azonnal lepattan rolleréről, és elkezdi szétosztogatni a zsákmányt a haverjai között, de megáll mikor hozzám ér. – Kihez van szerencsém?
- Joanna Metzger, az új stylist vagyok. Imidzsváltás következik a közeljövőben, erre pedig engem szemeltek ki. Remélem jóban leszünk.
- Egy hárpia! – veti oda Harry, majd sarkon fordul és elsétál, mielőtt nyelvet ölthetnék rá.
- Megsértettem a csizmáit – vonok vállat Niallra nézve, aki ijedt arcot imitálva próbál komoly maradni, több kevesebb sikerrel.
- Na ne!!! – hüledezik, de a végére természetesen nevetésben tör ki.
- De – bólintok fintorogva, amivel csak még inkább fokozom a már amúgy is emelkedett hangulatot.

  Egészen késő délutánig a ruhaállványokat böngészem ész szedem csomóra a kiselejtezni való ruhákat, mondanom sem kell, hogy kinél találom a legtöbb kivetni való darabot. Végül is mindenhonnan összejön egy-egy méretes kartondobozzal, amiket természetesen nem dobatok k, hanem gondosan félre tetem, mert azért pénz az, meg talán még jól jöhet. Eszem ágában sincs uniformizálni őket, ezért mindegyikükkel elbeszélgetek egy keveset, hogy miket szeretnek, mit hordanának szívesen, utána mutatok nekik pár ötletet, és végül csak a ma esti szettekben állapodunk meg, a többiről ráérek később gondoskodni, meg aztán bevásárolni is el kell menni.

  Harry-vel van a legnehezebb dolgom, ugyanis egyáltalán nem együttműködő, többször is majdnem egymás torkának esünk, de végül rá tudom beszélni, hogy legalább a barna csizmáról mondjon le. Egyszerű, fehér ingben állapodunk meg, amit reményeim szerint nem fog azonal legombolni, ahogy kilép a gardrób szobából. Kicsit elfáradtam, de nincs időm a pihenésre, ugyanis harminc perc múlva kezdődik a koncert, a húgom pedig még sehol nincs, szóval kezdek kicsit aggódni. Felhívom, de nem válaszol, amitől még inkább megrémülök. Mit sem törődve a kezdődő koncerttel a hátsó kapuhoz sietek, ahol beengedtek minket korábban, hogy ott találjam, legnagyobb döbbenetemre egy biztosági őrrel flörtölni. Mindezt úgy, hogy otthon barátja van, már elég hosszú ideje. Felmérgelve magam legszívesebben odamennék és elrángatnám, de azzal csak olyan dolgokba keverném magam, amikhez semmi közöm. Csak azt ígértem, hogy bántódása nem fog esni, nem pedig azt, hogy elébe megyek a saját hülyeségeinek. Az én életem is elég problémás.

  Nagy levegőt véve sarkon fordulok és visszasietek az épületbe, mivel kora este elég hideg tud lenni, ráadásul az eső is csapkodni kezdett idő közben. Legalább az a tudat nyugtat, hogy épségben ideért Bells, ugyanis mire a bandához érek Harry inge épp csak a köldökéig nincs legombolva, lábán pedig nem a fekete csizma van, amit sikerült ráveszekednem, hanem egy arany színű, amit az előző turnén is hordott. Nem akarom túlreagálni, de ha lenne nálam gyűjtó, akkor a lábán gyújtanám meg. Hihetetlen, hogy ennyire nem tisztel.

- Styles! Mi ez a borzalom rajtad?! – kérdezem frusztráltan, amint hallótávolságon belülre érek.
- És a Dél Gonosz Boszorkája megérkezett – puffogja Harry, amivel nem sok elismerést ér el, nem csak részemről, de haverjai is lehurrogják.
- Harry, hol van a csizma, amiben megállapodtunk? – mérem végig fáradtan, nincs erőm veszekedni. Az első napom jobban kiszívta az energiám, mint hittem. Pedig tényleg nem sok mindent csináltam ma.
- Az öltözőben. Ez jobban ment a hangulatomhoz ma este.
- Ennek most meg kellene hatnia?
- Nem, csak a tényeket közlöm, ez minden – fonja keresztbe mellkasa előtt kezeit, ezzel meggyűrve az inget, amit végképp nem állhatok.
- Tudod, azt akartam, hogy jól kijöjjünk. Nem akartam egyből a hajléktalanoknak adni ezt a förtelmet, bár szerintem még azok sem igazán vennék fel, na mindegy. A lényeg, hogy ha most azonnal nem mész vissza az öltözőbe és cseréled vissza a lábbelidet, akkor arra fogsz ébredni, hogy mezítláb flangálsz a színpadon, mert nem marad mit a lábadra húznod.
- Ez a csizma többe kerül, mint amit egy hónapban keresel, szóval nem ajánlom, hogy rátedd a kezed Elton John-ra, mert hamarabb fogsz repülni innen, mint egy madárfióka, aki kirúgnak a fészekből!
- Elton John? – vonom fel szemöldökeimet.
- Harry barátunk elnevezi a cipőit. Mindegyiknek neve van – avat be a titokba Niall, amit nem igazán tudok lereagálni, inkább szemügyre veszem a többi srácot, akik szerencsére nem gyalogoltak keresztül rajtam, és még mindig ugyanazt viselik, mint amikor utoljára láttam őket. Mivel erre az estére fekete-fehér tematikát választottam, ezért mindegyikükön különböző fehér felső van, ujjatlan trikótól elkezdve egészen Harry ingéig, ami még mindig szúrja a szemem.
- Gyere velem légy szíves, Styles – fogom meg csuklóját és sietős léptekkel elindulok a ruhatár felé, ahová értetlenül, de engedelmesen követ.

  Benn felnyitom a HARRY STYLES nevű dobozt és majdnem derékig elmerülök a kiselejtezett ruhadarabok között. Öt percembe kerül, mire megtalálom a kívánt darabot, de akkor is meg lett. Felegyenesedek és elé tárom keresésem gyümölcsét, ami egy V nyakú póló, az elején Rolling Stones felirattal. Meg sem várva reakcióját, hozzá lépek és fürge ujjakkal elkezdem kigombolni az ingét.

- Azt hittem nem akarod látni a mellkasom – jegyzi meg csipkelődve mikor az utolsó gombhoz érek.
- Úgy semmiképp, ahogy te szeretnéd – motyogom, majd letolom vállairól a lágy anyagot, hogy utána a kelleténél tovább bámuljam kidolgozott mellkasát, tetoválásait, valamint hasfalát, ami bár nem kockás, de mindene megvan, ami kell.
- Tetszik, mi? – kérdezi elégedetten vigyorogva.
- Álmodozz csak, Styles! – dobom le az inget a földre, majd a kezébe adom a pólót, amit egyszerűen nem hajlandó felvenni. – Mire vársz?
- Sokkal jobban tetszett, míg vetkőztettél.
- Egy nagy gyerek vagy! Kettő perced van, hogy magadra vedd, ha nem visszajövök! – hadarom idegesen, majd bevágva magam után az ajtót, a többiekhez megyek, aki érkezésem gyanakvó pillantásokkal fogadják.

 Nem mondanak semmit, csak egymásra mosolyognak. Össze szűkített szemekkel nézem őket, egészen addig, míg Harry meg nem jelenik a felsőben, amit megkértem, hogy viseljen, azonban idő közben leszakította az ujjait és a nyakrészét is kibővítette. Idegesen lehunyom a szemem, hogy ne mondjak semmit, mert ha megtenném, abban nem lenne köszönet. Zsebre vágom a kezeim és elsétálok tőlük, talán még füstölög is a fejem közben, de nem számít. Kívül megyek, hogy elszívjak egy cigit. A húgom még mindig nem csatlakozott a bentiekkel, látom onnan, ahol állok.

  Bájosan mosolyog három férfi és két nő társaságában, akik remekül szórakoznak vele együtt. Ezzel kicsit megnyugtatom a lelkem, a cigivel pedig baljósan remegő kezeim is sikerül lecsillapítanom. Nem az elvonási tüneteim jelentkeznek, csupán utálom ha valaki ellenszegül velem. Egészen kamasz korom óta így van ez, bár akkor még csak húgom szemtelenkedésével kellett megbírkóznom, utána az egyetemen és később munkám során is rengeteg ember tanulta meg, bár nehezen, hogy velem nem érdemes ellenkezni, vagy akár keresztbe tenni nekem. Az utolsó ember, aki ilyen helyzetbe került, az a volt barátom volt, egy fél évvel ezelőtt. Ezerszer elmondtam neki, hogy a ruháit pakolja rendszerezve a mosókonyhába. Színesek, fehérek, feketék...Csak ennyit kértem. Három éve volt már a párom, szerettem is, de nem volt képes megjegyezni ezt az aprócska kérést, így hát kénytelen voltam fogni az összes ruháját és a hajléktalanoknak adni. Sajna szakítanom kellett vele, de az életem könnyebb lett.

  Ahogy kinn álldogálok, szép lassan felhangzanak az első akkordok a koncert kezdetét jelző dalból, ami azt jelenti, hogy Bells lemaradt a nagy pillanatról. Szemem sarkából látom, ahogy testvérem eszeveszett tempóban siet a stadion felé, ami nem is meglepő, bár társasága elég érdekesen néz utána. Szerencsére én már meg sem lepődöm, hisz tudom milyen kis szeleburdi és zabolátlan.

- Szép munkát végeztél ma – lép mellém Aliisa, ezzel konkrétan halálra rémítve.
- Harry utál engem – nyomom el a csikket, mivel tudom, hogy vannak emberek, akik kifejezettel utálják a füstöt.
- Majd megbékéltek. Annyira nem is volt rémes, ha azt vesszük.
- Én vagyok az első számú ellensége. Úgy érzem sokat fogunk mi még vitatkozni.
- Csak aztán nehogy felrobbantsátok a stadionokat. Azt nem hiszem, hogy szívesen fizetnétek ki – kuncog halkan.
- Nem tervezek semmit felrobbantani. Ha veszekedni akar velem, akkor jobban fel kell kösse az alsóneműjét, mert kemény dió vagyok.
- Ez már hozzáállás!
- Szeretnék azért jóban lenni vele. Komolyan nem hiszem el, hogy képes volt besértődni a csizmák miatt – rázom meg fejem hitetlenkedve, mire Aliisa vállamra teszi a kezét, ezzel arra ösztönözve, hogy rá nézzek.
- Az már vagy ezer éve meg van neki, érzelmileg függ tőle, mint egy öt éves a kátékától. Ezt akkor sem fogod tudni elvenni tőle, ha fejen állva pörögsz.
- Jó, nem azt akarom, hogy ezentúl edzőcipőben parádézzon, de legalább ne abban a kopott vacakban. Ja és az extravagáns daraboktól is búcsút kell vennünk. Vegyük például ezt az aranyszínű borzalmat. Nem gondolhatja komolyan, hogy engedem ebben színpadra állni.
- Csak figyeld meg. Mások is próbálták előtted, de egyiküknek sem sikerült.
- Akkor én leszek az első, aki megteszi. Egyszerűen kiráz a hideg tőlük... – borzongok meg a gondolattól.
- Én bízom benned. Remélem nem kell csalódnod.
- Én soha nem csalódom. Soha... – ismétlem meg kicsit bizonytalanabbul, mivel eszembe jut a korábbi veszekedésünk Harry-vel, ami nem ért túl szép véget. Sőt igazából egyik beszélgetésünk sem.
- Így legyen!
- Mennyi ideig tart egy koncert általában? – váltok témát.
- Legalább másfél óra, de inkább kettő és egy kicsi.
- Addig pedig itt ültök és vártok?
- Nincs más dolgunk. Zayn miatt így is, úgy is maradnék, a srácok pedig nem bánják, ha koncert után velük megyek vissza a hotelbe.
- És...Ha nem túl személyes kérdés, akkor ti, hogy jöttetek össze?
- Igazából az egy érdekes történet. Én eredeti szakmám szerint festő vagyok, pár hónappal ezelőtt pedig valaki megkért, hogy használhassa az egyik rajzomat tetoválásként. Persze igent mondtam az illetőnek, akiről később kiderült, hogy Zayn az. Innen minden sallangot kihagyva, a lényeg, hogy miután rájött barátok lettünk és kis noszogatás után összejöttünk.
- Ez annyira aranyos – pislogok rá elolvadva.
- Igen. Imádom a szeleburdi, romantikus fejét – mosolyog elpirulva.
- Ki se nézné belőle az ember pedig.
- Meglepődnél, ha tudnád mennyire is gondoskodó. Nem volt más választásom, mint belé szeretni. No meg az is hozzá járult, hogy piszkosul jól néz ki mindenek mellett.
- Ezt mondani sem kellett volna.

  Majdnem az egész koncertet végigbeszélgetjük, és rá kell jönnöm, hogy nagyon de nagyon rendes lány, akivel könnyű összebarátkozni. Bells volt az aki kijött szólni, hogy menjünk már be, mert lemaradunk a lényegről, és igaza lett. A finálé fantasztikusra sikerül, tűzijáték borítja be az eget, színesre festve annak csillagos vásznát, a rajongók pedig hangos sikolyokkal nyomják el az utolsó akkordokat. A srácok levonulnak a színpadról, szinte átöltözni sincs idejük, már viszik is őket a hotelbe. Hatalmasak pislogok mikor elszaladnak mellettem, hisz nekem ez teljesen új. Azt hittem tovább maradnak a stadionban, de ezek szerint tévedtem. Ezt még meg kell érdeklődnöm.