Első rész

Aloha, kedveskéim!

Meghoztam a harmadik novella első részét, ami újra más megközelítése a hírnévnek és az életnek, amiben - most előre, az olvasás előtt szeletnélek figyelmeztetni titeket -, a főszereplő elvesztette a fél lábát a háborúban, szóval ha ezt valaki nem tudja lenyelni, vagy kényelmetlenül érzi magát a témával kapcsolatban, akkor nem kötelező olvasni. Azonban, ha ez nem okoz nehézséget, valamint egy könnyed, romantikus novellára vágytok, akkor csapjunk is bele!

Jó olvasását!

Millió ölelés, 

C.

01.

  Bakancsom talpa hangosan cuppog ahogy visszafelé haladok az edzésről, egyenesen az étkezőbe, ami némi melegséget és finom forró kávét ígér. Kabátom semmit nem véd a hideg decemberi szél elől, azonban kénytelen vagyok lenyelni, ha nem akarok kiesni a gyakorlatból. Három éve szereltem le a haditengerészettől, ugyanis az első küldetésemen ellőtték a lábam, amit nem tudtam megmenteni, így amputálni kellett, a hadseregben pedig senkinek sincs szüksége féllábú nőre. Így viszont munkanélkülivé váltam, hacsak nem támad kedvem irodai munkára, de ez szóba sem jöhetett. Akkor huszonegy éves voltam, mire véget ért a rehabilitációm eltelt majdnem két év, utána pedig nagybátyám révén testőrnek képeztek ki, ami hosszas és fájdalmas folyamat volt, ugyanis műlábam rengeteg nehézséget okozott, de az idő múlásával profivá váltam, ráadásul ártatlan küldőm segített megtéveszteni mindenkit.

  Az étkezőbe érve ledobom kabátomat és Lucky mellé telepedek, aki azonnal át is ad egy nagy pohár kávét, amibe hálásan iszok bele. Ő a legjobb barátom és kollégám is egyben, ami elég furán néz ki, főleg ha egymás mellé állunk és nyilvánvalóvá válik a különbség, ugyanis míg én alig vagyok százhetven centi, addig ő a majdnem két méteres magasságával és zavarba ejtő izomzatával úgy néz ki mintha az apám lenne, vagy legalább is a nagyon kigyúrt, nagyon ijesztő pasim, amelyik közül egik sem igaz szerencsére. A felesége otthon várja a három ennivaló gyermekükkel, akik előszeretettel töltik a hévégéiket nálam, ha Lucky-nak munkája van.

- A főnök beszélni szeretne veled – könyökölt az asztalra, ezzel kicsit megmozgatva azt.

- Valami baj van?

- Nem hiszem. Elég vidámnak tűnt, sőt, ha engem kérdezel, akkor különösen jókedve volt. Persze..ki vagyok én, hogy ismerjem minden hangulatingadozását. Sűrűbbek, mint az időjárás változás áprilisban.

- Akkor megiszom a kávém és már megyek is. Nem szeretnénk Pault megvárakoztatni.

- A nagybátyád... Ha leütnéd egy gumibottal se haragudna meg rád.

- Igaz, igaz...de akkor is. Nem akarjuk kihúzni nála a gyufát, ugye megérted?

- Menj már, mielőtt meggondolom magam és itt marasztallak – int az ajtó felé, én pedig kérésének eleget téve hamar talpra ugrok, hogy megtaláljam nagybátyám, Paul James irodáját, ami a legfelső emeletén van az öt szintes épületnek. Még szerencse, hogy van lift.

  Kiérve az étkezőből egyenesen a liftet veszem célba, amivel könnyedén felérek az emeletre, onnan már gyerekjáték Paul irodájába jutni, főleg mivel mindenki ismer és tudják, hogy nekem nem lehet nemet mondani. Az ajtó automatikusan tárul ki előttem, ezzel bebocsájtást engedve az oroszlán barlangjába, ami egy tágas helyiség. Magas ablakokkal, íróasztallal és puffos fotelokkal, amikben most öltönyös férfiak foglalnak helyet, meg egy nem túl elegánsan öltözött Liam Payne, a híres énekes, akinek láttán két lépést vissza lépek, ugyanis erre a meglepetésre nem számítottam.

  Hanyagul terpeszkedik a fekete ülő alkalmatosságban, kötött pulcsit és fekete farmert visel valamint ütött kopott bakancsot. Kabátja a hátánál lóg egészen a földig, de nem úgy tűnik mintha ez legkevésbé is érdekelné. Érkezésemkor egy pillanatig végi mér, majd visszafordul telefonjához, nem is szentelve nekem további figyelmet, így megpróbálok én is úgy tenni, mintha nem lennék teljesen lesokkolva jelenlététéől, hisz mégis mit keres a nagybátyám idosájában, mikor neki elviekben valahol a Bahamákon kellene lógatnia a lábát és koktélokat szürcsölgetnie.

- Tina, kedvesem! Már nagyon vártunk téged – áll fel Paul, majd mosolyogva felém nyúl, de nyilvánvaló, hogy ne tudok átrepülni az emberek halmán, tehát keze a levegőben marad míg én közelebb sétálok mindenkihez.

- Lucky mondta, hogy kerestél. Miben lehetek a szolgálatodra? – udvariaskodom, pedig általában nem szoktam ennyire kimért lenni, ám az idegenek nagyszámú jelenléte, négyen összesen, arra ösztönöznek, hogy viseljem magam megfelelően.

- Igen. Nyilván... Szóval...Azért hívtalak, mivel életed első komoly megbízását kapod ma délután. Az urak a Modest menedzsment képviselői, ők alkalmaznak biztonsági személyzetet a zenészeik mellé. Gondolom már tudod hová szeretnék kilyukadni.

- Sejtem, de folytasd kérlek.

- Mr. Payne személyes védelemre szorul, ám nem lelkesedik az ötletért, hogy kétajtós szekrény méretű testőrök kísérgessék mindenhová, ezért az urak úgy vélik a személyi testőrét ékszerként kellene magával hordja ahová csak megy. Így esett a választásuk rád, ugyanis olvasták a portfóliódat, az ajánlásaidat, a haditengerészetes multad pedig egészen lenyűgözte az urakat. Azért jöttek el személyesen, hogy beszélni tudjatok, amivel teljesen egyetértek. Nem hallottam még az ajánlat minden részletét, de számodra biztosan megérné.

- De ő most amúgy is szüneten van, akkor miért kellene neki testőr? – kérdezem megütközve, ám ekkor Liam rám néz és lenézően elvigyorodik.

- Az egyik rajongóm egyszer a saját hotelszobámból lopta ki az alsóneműm. Szerintem ha egyedül kapnának valahol, akkor pucéron mennék haza.

- Szép... Legalább lenne min csámcsogjanak a riporterek.

- Így is lesz – puffogott csöndesen, majd visszafordult Paul irányába.

- Örülök, hogy máris kedvelitek egymást, gyerekek – vigyorog nagybátyám, de a gondolat, hogy esetleg ennek a férfinak dolgozzak egyáltalán nem tesz boldoggá.

- És pontosan mi is lenne a munkám?

- Nagyon egyszerű. Liam mellett kellene lennie minden percben, amikor nyilvánosság előtt van, csinosnak lennie, valamint a személyi asszisztenseként és edzőjeként funkcionálni.

- Ezért pedig egy állás fizetését kapnám? – kérdezek rá a legfontosabb kérdésre, ami eszembe villan.

- Természetesen a tripoláját. Nem várjuk el, hogy egy ilyen kimerítő állást ingyen vállaljon, viszont nagyon elégedettek lennénk, ha elvállalná.

- Mikor kezdenék? És mik a feltételek? Munkaköri leírás?

- A szerződésében minden bele van foglalva, kisasszony. Már most is elolvashatja, ha szeretné, de egy ügyvéddel is átnézetheti, hogy teljesen biztos legyen abban, nem akarjuk átverni.

- Már miért akarnánk átverni? – fakad ki Liam, aki eddig meglepően csöndesen hallgatta a férfi mondókáját.

- Ez a dolgok jogos menete, Liam. Nem várhatjuk el, hogy Miss. Woods beleugorjon egy olyan munkába, amiről fogalma sincs, vagy téves információkkal rendelkezik róla – korholja az énekest egy másik, eddig csöndesen figyelő férfi, akivel mélységesen egyet kell értenem.

- Fantasztikus – puffog gyerekesen, amiért szeretném egy jobb horoggal jutalmazni, de mégsem teszem, mert hát na...

- Esetleg volna rá lehetőség, hogy négyszemközt beszéljek a kisasszonnyal? – áll fel a férfi, aki az előbb Liamet korholta, mire mindenki engedelmeskedik kérésének és kisétálnak, üresen hagyva a helyiséget, ahol a pasi leül nagybátyám székébe. Magas, őszes hajú, öltönyös úr, akinek pillantása tekintélyt parancsol. – Nos, nyilván kíváncsi arra, miért is vonultunk fel itt ennyien.

- Igen, nagyon szeretném tudni a valódi okot, mert kétlem, hogy ékszerre lenne szüksége. Egyáltalán mi ez az idiótaság?

- Pár nappal ezelőtt kaptunk egy fenyegető üzenetet, aminek a pontos tartalmát nyilván nem osztatom meg kegyeddel, viszont a lényeg az, hogy Mr. Payne 24 órás védelemre szorul, ám ha olyan testőrök kísérnék, akik a napot is eltakarják, akkor előbb utóbb a mi kis sztárocskánknak is feltűnne, hogy valami bűzlik...

- Szóval nem tudja? – vonom fel a szemöldököm meglepetten.

- Nem, és amíg ki nem derítjük, hogy komolyan kell-e vennünk a fenyegetést, vagy azt, hogy kitől származik, addig nem is szeretnénk, ha megtudná. Nyilván megérti miért.

- Igenis. De miért pont én? 

- Mint már a nagybátyja is említette, maga aprócska, csinos és senki nem feltételezné kegyedről, hogy biztonsági őr, így ha a fenyegető támadásba lendülne, akkor váratlanul érhetné, hogy ön testőr.

- Értem. Valami különleges kérés esetleg? 

- Be kell költöznie Mr. Payne lakásába, hogy teljes körű védelmet nyújthasson neki. Remélem megérti az aggodalmunkat.

- Teljesen megértem és nagyon szívesen segítek is, ha ettől nyugodtabban fog aludni. De a családját is meg kell ismernem meg a barátait?

- Azt hiszem ez elkerülhetetlen, ha ott akar lenni Mr. Malik esküvőjén, ami bár titkos helyszínen fog zajlani, mégsem lehetünk elég óvatosak. A ruhatárát és hasonlókat a menedzsment bankszámlájára terheljük, kegyednek nem lesznek kiadásai.

- És mikor kellene kezdenem?

- Milyen hamar tudja elhagyni a lakását a holmijaival együtt?

- Pár óra, azt hiszem... Össze kell pakolnom pár dolgot...tudja...a szükségeseket.

- Fél nyolcra kegyedért küldünk egy autót, ami Mr. Payne laksához viszi. Hatodik emelet, ha aláírta a szerződét, akkor a kulcsot is megkapja.

- Egyéb kitétel?

- Nem tudok egyébről, ha csak Mr. Payne nem állít korlátokat, tőlem azt csinálnak a zárt ajtók mögött, amit csak szeretnének. A nyilvánosság előtt maga a fiatalúr barátnője lesz, tehát ahhoz tartsák magukat.

- Pardon? – nyögöm leesett állal.

- Jól hallotta. Másképp nem tudnánk megmagyarázni, hogy miért mászkálnak mindenhová együtt. Nyilván érthetőek az indokaink e téren is.

- Teljesen... – suttogom orrom alá, mire a férfi, akinek még a nevét sem sikerült megtudnom, bólint egyet, majd az ajtóhoz sétál, kinyitja és beinti társait, akik mind bevonulnak, majd bezárják az ajtót a hátuk mögött.

  Megvárják míg áttanulmányozom a szerződést, ugyanis nem tartok igényt ügyvéd jelenlétére, vagy átolvasására, nagyon is képes vagyok a saját döntéseim iránt felelősséget vállalni, ami ebben az esetben elég komplexnek ígérkezik, ugyanis több feladatot kell majd ellátnom, mint eddig bármikor, pedig már volt ilyesmivel dolgom. Elmondanak még pár alap információt, mind megadják a telefonszámukat, hogy szükség esetén tudjunk értekezni, majd szépen elvonul az egész díszes társaság, ám még előtte aláiratnak velem egy titotartsi nyilotkozatot, miszerint a beszélgetés soha nem történt meg, így akármennyire szeretném elújságolni édesanyámnak, vagy épp Lucky-nak, tartanom kell a számat.

  Otthon egy óra alatt sikerül mindent összepakolnom, amit kell, két nagy bőrönd jön össze, meg egy vállpántos táska, amik mind baromi nehezek, szóval felpakolom őket az ajtó mellett szépen sorban, majd elrohanok zuhanyozni, mert teljesen lefőttem a nap során, valamint a pakolás sem kímélt meg igazán. Szépen el is fáradtam, de remélem, hogy Liam nem fogja majd bánni, ha ledőlök pár órát, mielőtt bárhová menne.

  Egy csíkos, V kivágású felsőt veszek fel farmerral, amivel kicsit küzdenem kell a műlábam miatt, de végül is sikerül, hisz már számtalanszor csináltam. Nadrágon keresztül észrevehetetlen, a agyakorlásnak köszönhetően pedig arra a szintre is eljutottam, hogy észre sem veszi az ember, ha nem figyel oda jobban, ráadásul csak lábszárközéptől van, ami még inkább megkönnyíti az elrejtését. Minden ruhámban a minimalitásra törekszem, megpróbálva minél kevesebbet mutatni testemből, hisz azt állandóan lila foltok fedték a kemény edzéstől, amit saját magamnak állítottam össze.

  Fél nyolckor pontban megérkezik az autó, ami egy fekete Mercedes, a legújabb széria, fehér bőrülésekkel és autóillatosító szaggal. A sofőr becipeli a holmijaimat a csomagtartóba, míg én kényelmesen elhelyezkedem az anyósülésen, kinyújtóztatva lábaimat. Halk zene szól, valami régebbi előadótól, akit nem ismerek fel, de a lágy hóesés valamiért nagyon is passzol hozzá. Bizony...hóesés... December elején ez normálisnak számít, továbbá azt jelenti, hogy vége a terepen történő edzéseknek, ugyanis a nagybátyám szívrohamot kapna, ha meglátna a hóban ugrabugrálni. 

  Egy méretes tömbház földalatti parkolójában kötünk ki, nem is fárasztottam magam az útvonal figyelésében, ugyanis biztos vagyok benne, a gazdag negyedébe érkeztünk a városnak, ahol a felhőkarcolók üvegfalúak és a végtelenségig vannak számozva a lakások a belsejükben. Kiszállok, majd meg sem várva a holmijaimat a lifthez sétálok és a megadott emeletre vitetem magam, ahol egyszerűen be is jutok az egész emeletet felfogó lakásba. Naná, hogy nem egy akkora kis lyukban él, mint én. Nyilvánvaló, nem is értem miért lepődöm meg.

  Az új otthonom egy méretes nappali formájában tárul elém, ami otthonos, mégis férfias behatású, hatalmas ablakai a városra néznek, a függönyök pedig átlátszó fehérben hullámoznak a résnyire nyitott ablakon beáramló fuvallat hatására. A padlót természetesen márvány borítja, a falak pedig acélos kontrasztban állnak vele, akár csak a poritán bútorzattal és a férfival, aki a konyha ajtajából néz rám, szemeiben szórakozottság csillan. Majdnem visszahátrálok egy lépést, ám akkor nekimennék az éppen megérkező sofőrnek, aki felhozta a cuccaim, majd az ajtó mellé lepakolja őket és elköszön a házigazdától.

  Olyan laza, hogy majd’ szétesik, fekete melegítő nadrágot és vékony, szürke trikót visel. Haja nincs beállítva, csuklójáról hinyzik a Rolex, lába pedig csupaszon virít, megmutatva fura nagylábujját. Lustán rám mosolyog, majd int, hogy vegyem le a cipőmet, amit megteszek, majd azonnal kikutatom a benti topánomat és fel is veszem, nem akarva kellemetlen helyzetbe hozni, hisz tudom, hogy nem mindenki érzi kényelmesen magát egy műláb látványától. Valamint nincs honnan tudnom, hogy egyáltalán tisztában van-e a helyzetemmel, vagy ezt az apró részletet a menedzsment öltönyösei elfelejtették közölni vele.

- Isten hozott ebben a förtelemben, amit évek óta a csillogó életemnek nevezek – tart felém egy pohár bort, amint a konyhába érek, majd keserű mosollyal koccintunk az új életünkre közösen, ami fogalmam sincs mit fog hozni, de mindenképp érdekes lesz.